Mentsük, ami menthető - A veszprémvölgyi monostor és a Margit-romok története

A városközponttól nyugatra húzódó festői Betekints-völgyben láthatjuk Magyarország egyik legrégibb szerzetesi intézményének, a veszprémvölgyi apácamonostornak a maradványait. Az eredeti, keltezetlen, görög nyelvű alapítólevél nem maradt fenn, hanem csak az 1109-es átirata görög, ill. kiegészítve latin nyelven. Ezért az alapítás körülményei vitatottak. Legvalószínűbb, hogy I. (Szent) István király alapította 1018 táján a monostort Istenszülő Szűz Mária tiszteletére fia, Imre herceg jegyese, az ismeretlen nevű bizánci hercegnő és kísérete, a görög apácák részére. A hagyomány szerint Gizella királyné a monostorban lakókkal együtt hímezte azt a miseruhát, amelyet később koronázási palásttá alakítottak át.

A Séd bal partján épült monostor lakóit az alapító bőven ellátta: kilenc falut és néhány kisebb birtokot adományozott nekik. A későbbiekben növekedett jövedelmük a királyoktól származó kiváltságok és egyes főuraktól kapott földbirtokok által.

A veszprémvölgyi monostor apácái görög rítus szerint élhettek, elfogadva a római egyház felsőbbségét. A 13. század elejétől viszont latin szertartásúak lettek. 1240-től a ciszterciek fennhatósága alá kerültek, ugyanis ekkor már a monostort ciszterci rendű apácák lakták mindvégig.

Az épületegyüttes (templom, klastrom és a szolgák lakhelye) többször szorult javításra. A tatárok bizonyára nem hagyták érintetlenül a templomot és a zárdát. A pusztítás nyomait el kellett tüntetniük. Az 1360-as évek végén új, késő gótikus templomot építtetnek a korábbi román kori templom helyett. Az 1387-ből fennmaradt építési szerződés szerint jelentős átépítésre, illetve bővítésre került sor. Egy év alatt az apácák számára új épületet emelt Konch murator (kőművesmester) a régi monostor mellé.

A török elől az apácák 1543 táján Körmendre menekültek. Az elhagyott veszprémvölgyi monostort és a hozzá tartozó birtokot II. Ferdinánd király az 1627-ben alapított győri jezsuita kollégiumnak (gimnáziumnak) adományozta. Ezzel viszont nem szűnt meg a monostor pusztulása. A törökökön kívül a magyarok is besegítettek ebbe a folyamatba. A veszprémi vár erősítéséhez az apácakolostor köveit is felhasználták, hiába tiltakoztak ellene a jezsuiták. A török időben elpusztult monostortemplom helyén és annak maradványait felhasználva a 18. század közepén (1747) barokk templomot kezdtek építeni a jezsuiták. Közelében házat és pincét is építettek. Itt mérték ki a vörösberényi uradalmuk borait. A kocsma/csárda - a nem éppen jó híre miatt - a Lebuj nevet kapta. 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatása után abbamaradt az építkezés. A félig kész, lebontásra ítélt templom építőanyagaiból az abban az időben épülő vörösberényi és padragi templom kapott. A 20. századra a jezsuita templomnak csak a nemes vonalú falai maradtak meg.

Már a jezsuiták idejében kerteket alakítottak ki a veszprémiek a völgyben, s ezért némi használati díjat fizettek a telektulajdonosnak. A kőfallal bekerített területet még az 1930-as években is apácakert néven emlegette az őslakosság.

Mennyire figyeltek eleink erre a több száz éves műemlékre? Néhány feljegyzésből következtethetünk rá.

Bél Mátyás evangélikus lelkész, tanár, tudós 1735-ben Veszprémben is járhatott, ugyanis a város leírását adja. Sajnos a görög apácamonostorról nem tesz említést, csak a vár alatti Szent Katalin-kolostorról. A 19. században Rómer Flóris bencés tanár, régész, művészettörténész bejárta a Bakonyt, így Veszprémben a Séd völgyében fekvő hajdani görög apácazárdát is megszemlélte az 1850-es évek végén. A romokat már gyep fedte be, tető nélkül áll az épület, azaz a jezsuita templom "hajója ólaknak, farakhelynek, a tetőzött sekrestye pedig a közel fekvő vendéglő-bérnöktől istállóul használtatik" - írta le tapasztalatát az 1860-ban megjelent Bakony című könyvében.

Pesty Frigyes történettudós 1864-ben az akkori polgármestertől, Duntst Ferenctől kapott írás szerint a helyi monda a jezsuitákat vörös barátoknak nevezi.

1886-ban a veszprémi születésű Lejtényi István tanár hosszú cikkben ismerteti meg olvasóit a veszprémvölgyi apácakolostor történetével.

Szomaházy István 1893-ban szinte "ostorozza" szülőföldjének lakóit. Senki sem emlékezik meg róla, hogy mi volt egykor a heverő kövek helyén, pedig "mellette áll valami pusztuló, födetlen templom, düledező falaival, gazzal benőtt sekrestyéjével".

A honfoglalás millenniumának (1896) évfordulójakor sajnos fel sem vetődött Veszprémben, hogy az elhanyagolt romokat fel kellene újítani.

A hajmáskéri születésű Békefi Remig ciszterci rendi egyetemi tanár 1907-ben megjelent könyvében mindkét veszprémi kolostorról írt.

A 20. század elején már magántulajdonban volt az a föld, amely az évszázados romokat rejtette. 1937-ben, Szent István királyunk halálának 900. évfordulója közeledtével dr. Rott Nándor megyés püspök hívta fel a polgármester figyelmét a terület visszaszerzésére és rendeztetésére. A feltárás előtt, 1937 májusában vásárolta vissza a város az akkori tulajdonostól, özv. Nagyvári Lajosnétól és társaitól.

A város felkérésére és támogatásával 1937 őszén dr. Nagy László múzeumigazgató ínségmunkásokkal (munkanélküliekkel) megindította az egykori apácazárda területén a próbaásatást. Az előkerült alapfalak nagyobb kiterjedésű épületrendszert sejtettek. A "hirtelen beállott abnormisan hideg idő" miatt félbeszakított munkát csak 1938 februárjában folytatták. Az ősmagyar kultúra fellegváránál a kincskeresők csontvázdarabokat találtak; csákányaik, lapátaik felszínre hoztak cseréptöredékeket, 15-16. századi pénzérméket. S egyre jobban megmutatkoztak az apácazárda és a templom gótikus részeinek falmaradványai. A tavaszi hónapokban konzerválták a feltárt falrészeket. A romok környékét parkosították, kerítéssel vették körül. A város megcsináltatta a közvilágítást a műemléki látványossághoz vezető Andrássy (Veszprémvölgyi) úton.

A jezsuita templom falai viszont hosszú évtizedekig fedetlenül álltak, csak 1960-ban kapott tetőt.

Bertalan veszprémi püspök (1226-1244) alapította a domonkos szerzetesrend női kolostorát Szent Katalin tiszteletére. E városrész középkori elnevezése - Szent Katalin-szeg - innen származik. A Benedek-hegy tövében, a Séd kanyarulatánál áll romjaiban a domonkos rendiek első magyarországi kolostora. A köznyelv Margit-romok néven emlegeti, mert 1246 és 1252 között itt töltötte gyermekéveit az 1943-ban szentté avatott Margit királylány. Itt tanult meg írni, olvasni, énekelni. Szülei, IV. Béla és felesége, Mária királyné a tatárjárás idején tett fogadalmukat teljesítették azzal, hogy leányukat apácának adták.

Az időközben javított, újjáépített épületegyüttes a török időkben lett az enyészeté.

Az ismert lakójáról elnevezett Árpád-kori emlékünknek, a Margit-romoknak védelmére hívta fel a város és a püspök figyelmét 1926-ban a Műemlékek Országos Bizottsága. Ezen munkálatokra Rott Nándor püspök fel is ajánlott kétmillió koronát, a kiadás tervezett összegének egyharmadát. A romok tulajdonjogát a városnak viszont csak 1929 nyarán sikerült visszaszereznie. 1936 tavaszán Veszprém város műszaki hivatala elkezdte az ásatást szükségmunkásokkal, majd a munka Rhé Gyula, az akkori múzeumvezető irányítása alatt folytatódott. Két és fél, három méter magas törmelék alól kellett kiszabadítani a romokat. A régi falakra a 18-19. században lakóházak épültek, s ezek megakadályozták a kolostor teljes feltárását. A templomból már több részlet maradt fenn. Rhé Gyula javasolta a rom környékének parkszerű rendezését, ami 1938-ban meg is valósult.

A Szent István-év jubileumi ünnepségeit külpolitikai feszültség miatt Veszprémben csak 1939 nyarán tudták megtartani. 1939. június 17-én délután avatták fel mindkét Árpád-kori emlékünket. A történelmi emlékhelyekről dr. Gutheil Jenő kanonok, régmúltunk jó ismerője osztotta meg tudását az ünnepségen részt vevőkkel.