Hetven nap tekerés - 5200 kilométer bicajozás Dél-Amerikában - Képgalériával!

Adódik a kérdés: hogy jut valakinek eszébe kerékpárral végigjárni egy országot, esetleg egy egész kontinenst? A veszprémi Maleczki Alfréd nem először vállalkozott több ezer kilométeres táv megtételére. A 25 éves fiatalember korábban a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolójaként középhosszútáv futó volt, főleg 800 és 1500 méteren jeleskedett, még országos bajnoki címet is szerzett. Azonban karrierje egy makacs talpsérülés miatt kettétört, a sport viszont nagyon hiányzott neki.

- A sérülésemet követően hosszabb-rövidebb horvát túrákon vettem részt, természetesen bringával - mesélte.  - Előfordult, hogy a kiszemelt nyaralóhelyre én kerékpárral érkeztem, míg a család autóval. Az első komoly kirándulást 2004-ben tettem, akkor 2700 kilométert tekertem Görögországba, majd Athénből hazarepültem.

Már itt elakadt a szavam, de mikor kiderült, hogy egy év múlva kisebb portugál kitérővel Marokkóig ment és összesen 6700 kilométert hagyott maga mögött, akkor már inkább ámultam. A Frédinek becézett fiúnak mégsem ez a rekordja, mert 2007-ben Kanadában összesen 9000 kilométert tekert le.

- Azt bután csináltam - mondta beismerően, majd kisebb hatásszünet után így folytatta: - Az emberek kilencven százaléka Kanadában nyugatról megy keletre, mert az ország közepén nagy erejű észak-nyugati szél fúj állandóan. És míg másokat ez a szél segít, engem éppen akadályozott, hiszen mindig velem szembe fújt. Épp ezért a saját teljesítményemet elég jónak gondolom. De a naponta megtett 167 kilométeres átlaggal is elégedett vagyok.

A kanadai kiruccanáson felbuzdulva idén nyáron Dél-Amerikát hódította meg barátnőjével, Zsuzsával.

- Eredetileg 10 ezer kilométer megtételét tűztük ki célul, ám ebből 5200-ig jutottunk különböző okok miatt. Hol betegség, hol nem várt nehézségek akadályoztak minket. Először is Kolumbiába érkezve, Bogotában három napig várakoztunk, mert a kerékpárjaink elkeveredtek valahol. De legalább alaposan körbejártuk a fővárost.

A korábban a magyar geocaching ranglistaelső Alfrédot Kolumbiában elsősorban a vad természet, a sziklaperemekre épült városok, a hatalmas hegyhágók nyűgözték le. S itt csatlakoztak a pán-amerikai főútvonalra, amely Alaszkától Dél-Amerika legdélibb pontjáig halad és összeköti a kontinens északi és déli részét, hogy megkezdjék életük egyik legnagyobb kalandját.

- Mivel Dél-Amerikáról az a hír járja a világban, hogy nem túl biztonságos, ezért választottuk a pán-amerikai főútvonalat, amelyet az országok legtöbbjében katonák őriznek a gerillák elől. Persze nem ezen haladtunk végig, akadtak kitérőink, tekertünk sokat terepen is. Eleinte rengeteg hegyet meg kellett másznunk, 4516 méterig eljutottunk, ami bizony komolyan megterhelte a szervezetünket. Az időjárás is meglehetősen szélsőséges volt, hiszen ott éppen tél volt. Így aztán tekertünk hóban, szélben, fagyban, de gyönyörű napsütésben, kellemes időben is. És hogy hol pihentünk? Hol útmenti motelekben szálltunk meg éjszakára, hol kempingben, de előfordult, hogy a dzsungelben aludtunk.

A két fiatal összesen tíz országban járt: Kolumbia után Ecuadorban, Peruban, Bolíviában, Chilében, Argentínában, Uruguayban, Paraguayban és Brazíliában.

Itthon a hazaiak egy műholdas jeladó segítségével követhették nyomon őket, és odakint Alfréd és Zsuzsa is GPS segítségével tájékozódott.

Legkevésbé Peru tetszett nekik, ahol rendkívül barátságtalanok és mogorvák az emberek, egyáltalán nem kedvelik a turistákat, az idegeneket. Még le is köpték őket. Alfrédnak és Zsuzsának meglehetősen nyomasztó volt látni a nyomort, a szegénységet, amiben élnek. Itt akadnak olyan motoros banditák, akik a kerékpáros turistákra specializálódtak, így aztán inkább buszra szálltak és ezzel biztonságba kerültek, valamint átugrottak egy 1000 kilométeres szakaszt is.

Peruban természetesen nem hagyták ki a Machu Pichut, ahová igen kalandos kerülővel jutottak el, egy időre szem elől tévesztették egymást is, mert míg Zsuzsa teljesen kimerülve buszra szállt, addig Alfréd tovább kerékpározott, azonban a találka - a GPS tévesen jelzett egy nem létező települést - nem jött össze és órákig keresték egymást egy óriási hegyen. Végül egy étterem tulajdonosai, valamint rendőrök segítségével találtak egymásra. Peruban ráadásul Alfréd meg is betegedett, hat napig lázas volt, utólag úgy vélekedett, a H1N1 influenza döntötte le a lábáról, de a helyi kórházban ellátták és tovább tudták folytatni útjukat.

Később Bolíviában is ramaty állapotba került a fiú, akkor szalmonella fertőzést kapott.

- Azt ettünk, amit a helyiek. Legtöbbször csirkét, de a maniókát is nagyon megkedveltük. Legtöbbször utcai árusoknál étkeztünk, feltehetően az egyiknél kaptam a fertőzést is. Egyszerű a dél-amerikai konyha, de finom  magyarázta.

Tovább tekerve Chilében svájci forgatócsoporttal találkoztak, akik a pán-amerikai útról készítettek dokumentumfilmet. A két fiatalt is meginterjúvolták, s márciusban a svájci mozikban is láthatóak lesznek.

Paraguayban és Brazíliában bebarangolták a világ legnagyobb vízerőművének, az Itaipu környékét, közelről megcsodálták a glóbusz egyik legcsodásabb vízesését az Iguazut, valamint a környékbeli nemzeti parkokat.

A két fiatal hetven napos kalandozás után tért haza. Alfréd persze nyughatatlan, már azon morfondírozik, jövő nyáron, hová bicajozzon.

- Afrika és Ázsia is felfedezésre vár. 47 országban jártam már, de nem tudok betelni környezetünk szépségeivel. Minden vágyam, hogy egyszer eljussak a Himalájára, keresztülvágjak a sivatagon, feltekerjek a Kilimandzsáróra. Talán a következő úticélunk Oroszország lesz, Mongóliával és Kínával megfűszerezve. Természetesen csakis két keréken szeretném bejárni, mert ez a legjobb módja, hogy felfedezzük a körülöttünk lévő világot.

(Fotó: Maleczki Alfréd)

Képgaléria itt!