Digitália

2023.09.16. 06:00

Meghirdették a CanSat műholdépítő versenyt középsulisoknak

Október 8-ig várják a szervezők középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak idén is egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

MTI

Forrás: Shutterstock

A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben.

A felhívásra 3-6 fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben.

A csapatoknak a verseny során egy üdítőitalos-doboz méretű úgynevezett műholdszimulációt kell megépíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez – olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon.

A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.

A csapatok műholdmodelljei bár az űrbe nem jutnak ki, kutatórakéta repíti azokat 1000 méteres magasságba, ahonnan saját ejtőernyőjükkel ereszkednek le a földre, miközben küldetésüket teljesítik.

A műholdmodell megtervezésére és megépítésére fél éve van a versenyzőknek, az októberben kezdődő munka jövő áprilisban zárul a magyarországi döntővel.

A győztes csapat tagjait az ESA vendégül látja a többi ország legjobbjaival együtt Hollandiában a noordwijki űrkutatási és technológiai központban, az ESTEC-ben.

A verseny részletes bemutatása és a regisztráció a cansatverseny.hu weblapon érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!