Foci

2015.03.27. 13:44

Hajrá magyarok! Veszprémi sportvezető írta a magyar-görög Eb-selejtező egyik dalát

Veszprém – A legnagyobb videómegosztó portálon már csaknem 15 ezerszer hallgatták meg azt a dalt, amelyet egy veszprémi cég és sportvezető mindenféle zenei képesítés nélkül készített labdarúgó-válogatottunknak. A vasárnapi magyar-görögön is játsszák majd.

Horváth Gábor

- Majdnem padlót fogtam, amikor sok évvel ezelőtt a svédek elleni válogatott meccs előtt ABBA szólt a hangszórókból – emlékezett vissza a Veszprém FC USE volt elnöke, jelenleg elnökségi tagja, akinek ez az élmény adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy írjon egy indulót nemzeti együttesünknek.

- Évek óta érlelődött bennem az ötlet, amelyet aztán 2014 tavaszán sikerült is megvalósítanom. Úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha a válogatott meccsek előtt magyar zene szólna. A zene kitűnő eszköz arra, hogy megmutassuk kik vagyunk, egy jó induló feltüzeli a játékosokat és a közönséget is. Külföldön ezt több helyen tapasztaltam, amikor egy angliai meccsen meghallottam az Arsenal szurkolóit énekelni, véglegesen eldöntöttem, hogy megvalósítom az ötletet. Majdnem egy évig fabrikáltam a dalt – mesélte az NB II-es és NB III-as futballmúlttal rendelkező cégvezető.

A dal a ”Hajrá magyarok” címet kapta.  A szöveg, a dallam és az ének is Irmes Zsolt nevéhez fűződik, a hangszerelés Pölöskei Gábor érdeme.

 

Irmes Zsolt az Üllői úti stadionban, a Ferencváros új arénájában csendült fel először az indulója 
Fotó: archív

- Olyan dalt szerettem volna, amely egyszerre szól a magyarságról, a futballmúltunkról, a csapatról és a közönségre is hatással van. Olyat, amely érzelmileg sokat ad, s tartalmában is jó. A lelkesítés, a futball és a hazaszeretet kifejezése volt a célom. Ezeket a dolgokat próbáltam összegyúrni, ami nem volt egyszerű feladat. Nincs képesítésen, de zenei „mindenevő” vagyok. Sokat járok koncertekre is.

A dalt Bándon vettük fel Pichner György segítségével.

A legnagyobb videómegosztó portálon már több mint több mint 15 ezer meghallgatásnál járó induló eljutott a fővárosba a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, tavaly szeptemberben a Magyarország-Észak-Írország Európa-bajnoki selejtezőn debütált az Üllői úton, a Ferencváros vadonatúj stadionjában. Irmes Zsolt is ott volt a helyszínen.

- Leírhatatlan, csodás érzés volt. Írtam egy dalt, elsőre 20 ezer ember előtt játsszák és még a televíziós közvetítésben is felcsendül.

A Hajrá magyarok aztán később a Finnország és az Oroszország elleni találkozókon is szerepelt, és a most vasárnapi Eb-selejtezőn is hallható lesz.

- Óriási boldogság lenne, ha a dalom megragadna a válogatottnál. Én eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, nekem ez egy gyönyörű történet. Bízom benne, hogy folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!