Krimi

2023.06.08. 23:16

Két ember meghalt a gyöngyöstarjáni villámárvízben (videóval)

Két ember életét követelte a felhőszakadás okozta óriási árvíz Hevesben.

Még mindig veszélyt jelent a víz a településen

Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Szinte elvitte a víz csütörtök délután Gyöngyöstarjánt. Azt először Kiss Viktor polgármester erősítette meg, hogy egy eltűnt embert is keresnek az árvíz nyomán a településen - írja a hevesi hírportál.

Valóban kerestek egy embert a katasztrófavédelem munkatársai – erősítette meg Nagy Csaba, a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. – A hatalmas víz egy hosszú pincébe sodorhatta be azt a felnőttet, aki után kutattunk.

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A heol.hu információi szerint időközben megtalálták a keresett embert, akinek újraélesztése nem járt sikerrel, életét vesztette. Később kiderült, még nagyobb a baj, mint pár órával ezelőtt hitték. 

Gyöngyöstarján önkormányzata megrendülve erősítette meg a szörnyű hírt a közösségi médiában.

– Gyöngyöstarján közössége most rendkívül nehéz órákat él át a csütörtöki felhőszakadást követő villámárvíz miatt. Eddigi információink alapján két ember életét vesztette. 

Gyöngyöstarján önkormányzata őszinte részvétét szeretné kifejezni az elhunytak családjának, és felajánlja mindennemű segítségét ebben a tragikus helyzetben - írták. 

Az áradat jelenleg is veszélyt jelent, bárkit és bármit képes elsodorni. Az időjárás kiszámíthatatlanul alakul a következő napokban is. Kérjük, hogy vigyázzanak egymásra, jelezzék, ha bárki veszélyben van! Kérjük, hogy figyeljék a rendőrség, a katasztrófavédelem és az önkormányzat hivatalos tájékoztatási csatornáit 

a következő időszak feladatairól, és segítsék a hatóságok munkáját a védekezésben és a kármentésben, ez a település érdeke! Fogjunk össze a bajban! - figyelmeztették a lakosságot a Facebook bejegyzésben.

 

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!