2023.06.10. 05:24
Társai támadtak rá az iskolás fiúra Soltvadkerten: megverték és megalázták
Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Savicic
A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, mely során azt állapították meg, hogy három fiatalkorú fiú az elkövető. A videó egy iskola előtt készült 2023. június 2-án délután.
A trió egyik tagja lökdöste, megpofozta és megrúgta a sértettet, majd arra kényszerítette, hogy megcsókolja a cimborája cipőjét. Az embertelen és megalázó esetet egy harmadik társuk rögzítette.
A beszerzett adatok szerint a bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves, egy 14 éves és egy 17 éves fiú gyanúsítható. Kettejüket már kihallgatták az esettel kapcsolatban, és harmadik társuk sem kerülheti el a gyanúsítást.
A fiúk jelenleg szabadlábon védekezhetnek, nekik kényszerítés bűntette miatt kell felelniük.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy egy-egy - először csak viccesnek tűnő - cselekedetük könnyen komoly, akár büntetőjogi következményeket is vonhat maga után - írja a police.hu.
Ha ilyen jellegű bántalmazás, megalázás szemtanúja, esetleg áldozattá válik, kérjük, hogy forduljon azonnal a rendőrséghez!
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Azta! Ilyen hatalmasat nőtt Hosszú Katinka tündéri kislánya
- Prágába készül? Nem fog többé éjjel sörtúrázni
- Micsoda öröm! Biztató hírek érkeztek a TV2 sztárjáról
- „A világ legundorítóbb stadionétele” – kiakadtak a zsíros deszkától az angol drukkerek
- Mégsem volt szerencsés: megölte a férje a magyar lottómilliárdost