2018.05.15. 19:15
Veszprém jelképei: a „körülbelül” nyolcvanéves völgyhíd
Tudták-e, hogy másfél órával az átadás után már baleset történt a hídon? És azt tudják-e, hogy kik akadályozták meg a felrobbantását a második világháborúban? Vagy hogy Kaliforniában két nagyon hasonló konstrukciójú híd is épült az 1930-as években? Dióhéjban minden, amit tudni érdemes a veszprémiek kedvenc völgyhídjáról.
A fényképre rajzolt híd
1934-ben a Gömbös-kormány elhatározta a Székesfehérvár és Rábafüzes közti 8-as számú állami közút megépítését, melynek elsősorban az Ausztriával, Olaszországgal és Németországgal szorosabbra fűzött viszony miatt volt jelentősége. A tervezett főút vonalvezetésére több változat merült fel, többek közt Veszprém elkerülésével is, de a városon keresztül vezető alternatívát éppen a város és a megye képviselői szorgalmazták, ugyanis Veszprém távolsági közlekedési kapcsolatának javítását, illetve a megnövekvő forgalomtól kereskedelmének és idegenforgalmának fellendülését várták.
A városon belül két lehetséges útvonallal számoltak: az egyik a Virág Benedek – Hosszú (ma: Jókai Mór) utcán keresztül, a várhegy alatti „Hosszú-völgyben” haladt volna; a másik pedig a Jeruzsálemhegyen át, a Templom utca (ma Dózsa György út) kialakításával (ez utóbbi azonban a Séd völgyén átívelő híd építését igényelte).
A völgyhíd tulajdonképpeni atyjának az Államépítészeti Hivatal főmérnökét, Próder (később: Börzsönyi) Ferencet tartják. Próder a várból fényképezte le a Séd-völgyet, abba rajzolta be a leendő felsőpályás ívhíd képét, s ezzel a képpel sikeresen propagálta a megépítendő alternatívát.
A Kereskedelmi Minisztérium a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Rt.-vel kötött szerződést a völgyhíd kivitelezésére. A részvénytársaság a tervek elkészítését Folly Róbert mérnökre és tervezőirodájára bízta. Folly a hidakat nem tekintette művészi alkotásnak, műve ennek ellenére nem csupán funkciójának felelt meg mindmáig, hanem szerkezeti szépségében és tájba illeszkedésében is megragadó, a városképbe tökéletesen beilleszkedő alkotás.
Építkezés balesetekkel
A viadukt körüli építéseket 1936 augusztusában kezdték meg, beleértve a belvárosi Templom utca kiszélesítését, a híd jeruzsálemhegyi végében álló sziklás domb átvágását és az úgynevezett kishíd munkálatait.
A völgyhíd építése összesen 258 ezer pengőbe (ez egy akkori szakmunkás havi bérének kb. 2000–2600-szorosa) – és három emberéletbe került. (Nem sokkal az építkezés megkezdése után Naumayer László, egy 16 éves segédmunkás, a karbidlámpa meggyújtásakor túl sok vizet engedett a készülék gázfejlesztőjébe, mire az felrobbant, a fiatalember agysérülést szenvedett, és a veszprémi kórházban meghalt.)
A jeruzsálemhegyi sziklabevágás készítésekor történt egy másik szerencsétlen baleset is, amiről az egyik forrás így számol be: január 30-án egy robbantást követően Horváth Imre robbantómester elfelejtette ellenőrizni, hogy minden paxittöltet felrobbant-e. Másnap a munkások a törmelékek eltakarítása közben vasrúddal megütöttek egy fel nem robbant patront (más források szerint belefúrtak), a hatalmas detonációnak két halálos áldozata – Karli Ferenc és Nagy Sándor – és több mint 10 sebesültje volt (az egyikük teljesen megvakult). A rendőrség nyomozásba kezdett, ami után a robbantómestert le is tartóztatták.
A völgyhíd legfontosabb paraméterei
A viadukt lapokra támaszkodó, felsőpályás vasbeton ívhíd. Valójában három – egy nagy és két egyforma méretű kisebb – ív alkotja. Teljes hossza 185, míg legnagyobb magassága 37 méter. A nagy ív támaszköze 46, a kis íveké pedig 26,6–26,6 méter.
A 7,5 méter széles úttest mellett mindkét oldalon 1,5 méter széles járdát építettek.
Hány éves tulajdonképpen?
S hogy miért „körülbelül” nyolcvanéves a viadukt? Ennek oka a források bizonytalansága, miszerint: „a hidat valószínűleg 1937. december 22-én 14 órakor (de biztos, hogy 1938. január 23-a előtt) adták át a forgalomnak”.
Az első közúti baleset az átadás után nagyjából másfél órával következett be.
Kidony Magdolnát, aki kerékpárral haladt a Jeruzsálemhegy irányába, a gyulafirátóti prépost autója a járdaszegélyhez szorította. A bicikli a híd korlátján átrepülve a völgyben landolt; a nő – szerencséjére – csak a járdára zuhant, igaz, a lába eltörött.
A viadukt ünnepélyes felavatását Szent István király halálának 900. évfordulójára, 1938. október 5-ére tervezték, az első bécsi döntés és a Felvidék megszállása miatt azonban az avatást elhalasztották, és végül csak 1939. június 18-án tartották meg.
Mentőakció a második világháborúban
A második világháború idején a völgyhíd jelentősen megkönnyítette a magyar és német egységek mozgását, de egyúttal a szovjet csapatok is folyamatos felderítői ellenőrzés alatt tartották – egyrészt a német csapatmozgások miatt, másrészt a leendő saját előretörésük számára fenntartandó építményként. Ezt persze a németek is felismerték, így a szovjet csapatok előrenyomulását látva elhatározták és előkészítették a viadukt felrobbantását. A város műszaki vezetése próbálkozott azzal, hogy Siems német városparancsnokot meggyőzzék annak célszerűtlenségéről és a közeli vízműlétesítmény károsodásáról, de hiába, 1944 decemberében német utászok fel is szerelték a viaduktra a robbanóanyagot.
Márföldy Aladár városi főmérnök, Takács József, a veszprémi vízmű főgépésze – az első világháború alatt torpedómester, így a robbanószerkezetek szakértője – és Tiszttartó László gépész kockázatos tettre szánta el magát a híd megmentése érdekében.
Egy sötét éjszaka leitatták a viaduktot őrző egyik német katonát, majd Takács felmászott a nagy ívre, és egyenként kiszerelte a gyutacsot a töltetekből. Ugyanezt viszont a hidat őrző másik katona miatt a két kis íven nem tudta megismételni.
1945. március 21-én éjszaka a völgyhíd középső íve súlyosan megrongálódott. A források egy része szerint a németek robbantották fel, mások szerint szovjet bombatalálat érte.
A szovjet csapatok, miután 1945. március 23-án bevonultak Veszprémbe, a leomlott hídszakaszt faszerkezettel pótolták. 1947 októberében a közlekedési minisztérium szerződést kötött egy társas vállalkozással a viadukt helyreállítására. Később a szerződést felbontották, és a munkálatokat a minisztérium maga fejezte be, a völgyhíd egykori tervezője, Folly Róbert irányítása alatt.
Fontos lenne tehermentesíteni
A hidat azóta több alkalommal is restaurálták, de sajnos gyorsabban öregedett el, mint gondolták. A völgyhíd szempontjából kedvező körülmény, hogy az 1980-as évek közepén megépült, Veszprémet övező külső körgyűrű a város területét tehermentesíti az átmenő (távolsági) forgalomból, így a 8. sz. főút távolsági forgalmától is. Ezzel lehetővé vált a nagy tömegű járművek kitiltása a viaduktról. 2005 végén a hidat műemlékké nyilvánították. A híd – és egyben a belváros – további tehermentesítését is jelentené, az úgynevezett belső körgyűrű részeként elképzelt, az Aranyos-völgy felett átívelő „második veszprémi viaduktnak” a megépítése, amelynek terve már az 1940-es évek második felében felmerült, de akkor pénz hiányában elvetették.
„Testvérhidak”
A testvéri kapcsolat nem hivatalos, csupán a szerzőnek tűnt fel, hogy Kaliforniában két hasonló konstrukció is épült az 1930-as években. Építészek talán meg tudnák mondani, mennyire valós vagy mennyire illuzórikus ez a hasonlóság:
Minek nevezzelek?
A Szent István völgyhídnak számos korábbi hivatalos elnevezése ismeretes.
A viaduktot 1938-ban – Szent István király tiszteletére, halálának 900. évfordulóján – Szent István völgyhídnak keresztelték el. 1948-as helyreállításakor a híd törzskönyvében még ez a név szerepelt, egy 1949. évi bejegyzés viszont már Veszprémi Völgyhídként, egy 1951-es pedig Rákosi Mátyás völgyhídként hivatkozott rá.
Az 1956-os forradalom utáni időszakban egyszerűen völgyhídként, illetve köznyelvi nevén viaduktként szerepel.
A völgyhíd építésének és forgalomba helyezésének ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség keretében – 1988-ban – a Veszprémi Városi Tanács testületének döntése alapján a híd visszakapta eredeti elnevezését.
A völgyhíd köznyelvi elnevezéséhez, a ,,viadukt„-hoz is érdekes történet fűződik. A korábbi Győr-Alsóörs vasút Veszprémen áthaladó szakaszán levő, a várost Alsóörssel összekötő, úgynevezett „balatoni vasút” szakasznak a mai Budapest út fölött levő, 1972-ben elbontott hídját illették ugyanezen a néven.
A másik – ma már ritkán használt – nem hivatalos neve, a Nagyhíd is kölcsönzés eredménye: így ugyanis eredetileg a Hosszú (Jókai) utcának a Séd fölött áthaladó (igaz, névrokonához képest „nagy”-nak semmiképpen sem mondható) ma is meglevő vasbeton szerkezetű közúti hídját nevezték.
