Karanténnapló: Együnk halat!

Július 25.

Megy az olimpia, a tavalyi. Már a labdarúgó-Európa-bajnokság alatt is kísérteties volt nézni a 2020-as logót, esetünkben még inkább. A kihalt lelátókkal, a maszkokkal, az érmek átadási rendjének megváltozásával. Olyan, mintha állandósulni kezdene mindaz, amit egy ideig egy múló pillanatnak gondoltunk. A nézés tekintetében meg az van, hogy az időeltolódás miatt Európában előnybe kerültek az alvás- zavarosok. Mivel röpke szünet után ismét bitang hőség tombol, a számuk egyre nő. Magam is elbotorkálok a tévé elé, szurkolni a magyaroknak.

A hajnali kiabálás jót tesz a vérkeringésnek. Mindenesetre jobb, mint álmatlanul forgolódni és azon agyalni, hogy miket kéne megoldani már megint. Máris akad néhány elgondolkodtató momentum. A mit viseljenek a női sportolók és mi a szexizmus problematikát momentán ejtsük, ahogy ez kinéz, foglalkozhatunk még vele eleget. Érdekes viszont, hogy néhány esztendeje még azon izgultunk, egy afrikai úszó bele ne fulladjon a medencébe, most meg egy tunéziai legyőzi a világsztárokat. Jó, Tunézia északon van, de akkor is. A srác edzője aztán a lelátón odacsap rendesen az egészségügyi protokollnak. A maszkját alighanem meg­ette, majd úgy üvöltött hosszú perceken át, hogy még Algériában is hallani lehetett. Az adrenalin visz mindent. Izgalmas dolog a sport, na.

Július 26.

Leó bevonulása, avagy az oroszlán ugrani készül. Unokánk, Leó nem hivatalos, baráti látogatást tesz a nagyszüleinél. Ezek lennénk mi. Ő meg húsz hónapos. Vagy három hete nem járt nálunk személyesen. Egyszerre kacsázó és magabiztos léptekkel bemasírozik a kertbe, rámutat néhány állatra és tárgyra, a saját nyelvén közli a nevüket, s midőn konstatálja, hogy a látogatás váratlansága miatt nincs víz a felfújható medencéjében, csalódott pillantást lövell a diadalmenetét bepárásodó tekintettel figyelő közönségre (ezek is mi vagyunk), majd a hintához vonul. Tökéletes memória, szilárd emlékek, helyismeret, magabiztosság.

Lenyűgözve és természetesen az elfogultság legapróbb jelét sem mutatva figyeljük, hol tart őfelsége az egyed­fejlődés rögös útján. Nyugalmat hoz magával ajándék gyanánt, és derűt. Kit érdekel már az önnön elhülyülésének folyamatában éppen szintet lépő világ? Altatom. Nézem, ahogy alszik. Aztán megdöntöm sa­ját egyéni rekordomat halkan mosogatásban. Egy zen buddhista mondás jut eszembe, ez: a serpenyősikálás zaja, lám egybeolvad három béka hangjá­val.

Július 27.

A balatoni hal napja. Mi, magyarok nem nagyon eszünk halat. Illetve rendkívül keveset. Nyáron a Balatonnál azért nekimegyünk az argentin hekknek, és karácsonykor összejöhet egy halászlé és egy kis rántott ponty, de aztán visszasüllyedünk a haltalanság állapotába.

Ez összefügghet többek között a szálkák által kiváltott össznemzeti frusztrációval, de azzal is, hogy halat enni egyáltalán nem olcsó mulatság. Kár érte. Ráadásul a balatoni hal napján még az is eszünkbe juthat, hogy a Balatonnál sajnos csak az fogyaszthat balatoni halat, aki horgászik. Balatoni hal legfeljebb magában a Balatonban található. Ott él benne, mint hal a vízben, bár egyre gyérülő létszámban.

Ennek meg az az oka, hogy egyre tisztább a tó vize, és ezért a balatoni hal a turistával ellentétben egyáltalán nincs oda. Na, itt legyen valaki okos.

Utazás Veszprémbe. A város előtti szántóföldek minden nyári hónapban lenyűgözőek. Hol a repce virít sárgán, hol a pipacs vörösen, most éppen a napraforgótáblák és az aratás utáni aranysárga szénabálák vonzzák a tekintetet. A tájból sugárzik a forróság. Szeretem a várost is, egyre több minden köt oda. Emberek, épületek. Hazafelé egy másik úton jövünk, azon is ismerek már minden bokrot. Reménykedem, hogy egyikből sem ugrik elém egy őz. Esetleg mindjárt kettő. Párzási időszak van, ilyenkor még szeleburdibbak. Esetleges találkozásuk egy autóval valamennyi szereplő számára végzetes lehet. Megoldás még sincs. Nem látható, hogy lenne. Egyfajta orosz rulett ez, közúti táblák kitéve, aztán lesz, ami lesz.

Este locsolás. Inkább locsolunk, mint öntözünk, mert nem tudunk egyszerre annyit öntözni, hogy ne kellene naponta locsolni. Sorra érik be minden, padlizsán, paradicsom, paprika, karalábé. A munka gyümölcsei, vagy mi. A Fradi továbbjutott a Bajnokok Ligájában. A világ legszelídebb szurkolótábora a Zalgirisnek van. Felvetődik ugyan a kérdés, miért éppen a Lambada című slágert éneklik végig, de erre nincs válasz.