Több mint kétezer darabból álló békagyűjteménye van a zirci Lelesz Tündének

A békától sokan viszolyognak, a természetvédők mentést szerveznek védelmük érdekében, a zöld leveli a kisgyermekek kifejezett kedvence, népmesék pozitív szereplője. Régen Egyiptomban a Nílus békáját a megújuló élet, a termékenység, a bőség szimbólumaként emlegették. A kínaiak a gazdagságot kötötték hozzá. A népi hiedelemvilág szerint a szerelmi varázslás egyik alapkelléke, a gyógyítás, a rontás megelőzésének és megszüntetésének eszköze. A bátorság, a kitartás jelképe is, ismerve a példázatot a két békáról, akik beleestek egy tejeskancsóba, egyikük nem harcolt és elsüllyedt, a másik addig pörgölődött a mancsával, míg vajat köpült a tejből, így megmenekült. Japánban a szerencse szimbóluma. Sokan békás amulettet tesznek a pénztárcájukba. A zirci gyűjtő nem tudott ezekről a hiedelmekről, amikor szenvedélyévé vált a „békázás”. Egy gyermekkori ajándék indított el benne valamit.

– 4-5 éves lehettem, mikor anyukám hazaállított egy nagy plüssbékával, mondván, kislányom, megláttam és elhoztam neked, mert ez pont olyan „bolondbéka”, amilyen te vagy. Ez az ajándék a mai napig megvan, sokáig vele aludtam. Ma már nem, eltettem, emlékbe, mert a sok mosás kicsit megviselte. Őrizni akarom, mert az anyukámat fiatalon elvesztettem – emlékszik vissza Tünde.

Tíz éve gyűjti a békákat, legyen az plüss, kerámia, porcelán, kő, fém, ezenkívül minden olyan eszközt, tárgyat, amin megjelenik a békamotívum, pl. vécéülőke, pizsama, ágynemű, tányérok, evőeszközök, poharak, szemeteskuka, pénztárca, hátizsák, szappanadagoló flakon, törülközőtartó, zokni, szélcsengő, táska, párna, kulcstartó. A kocsiján ott csücsül a kis festett állat, a telefonján a csengőhang brekegő, a lábán tetoválás.

– Anyukám elvesztése után vált a gyűjtés szenvedéllyé, mondhatni már, függővé. Azt mondják a rokonok, ezzel valamilyen szinten anyukámat pótolom, igen, van benne valami… Ma is az a legkedvesebb, az első, régi darab – idézi Tünde.

Az ágyában sok békafi pihen, köztük szeretett alvósai, amiket cserélget, ahogy a pizsamáját, úgy mossa azokat is. Mindegyik kedves számára. Otthonában külön szobában „laktak” kedvencei, mára kinőtték, először arra gondolt, kiállításként bemutatja a kisvárosba érkező turistáknak, mivel ez nem sikerült, bevitte munkahelyére, ott is sokan látják. A betérőket az ajtóban brekegő kőbéka várja, benn van békakirályfi, előkelő bécsi békaházaspár, sok kis békafi, egyikük kérésre mozog, mintha táncolna, énekel, tátog, forgatja a szemét. Tünde szereti a természetet, az állatokat, sokat túrázik.

– Az élő békákkal nem vagyok rossz viszonyban, de a varangyos nem a kedvencem, viszont a zöld leveliért rajongok. Utána is néztem, lehetne-e otthon, a lakásban tartani, de nem ajánlatos, ideig-óráig ugyan megvan, de kinn van a helye. Minden állatot szeretek, kivéve a kígyókat – meséli.

A környezete, a család, a barátok elfogadták, támogatják gyűjtőszenvedélyét, hatott rájuk is. Segítik új darabok beszerzését, a paletta mindig bővül. A beszélgetés zárásaként Tünde szeretettel végignéz a gyűjteményén, leemeli a békakirályt, nevetve mondja, „hiába csókoltam végig az összeset, egyik sem lett királyfi, szóval ez a mese nem igaz”.