Varga László atya minden krízist meghívásnak és lehetőségnek lát

A vendég ezúttal Varga László Kárpát-medence-szerte ismert püspök volt, aki olyan közvetlenül, élvezettel mesélt életéről, hogy kérdésekre, beszélgetésre alig maradt idő. Mint mondta, 1974-ben, tizennyolc évesen tért meg. Mindig vallásos volt, de hogy most ennyire élvezze a szolgálatot, kellettek a lelki és fizikai próbatételek. Miután megélte az evangéliumot, az örömhírt, szűnt meg a szorongás, a félelem.

Püspöksége nem címet, rangot jelent számára, hanem határtalan lehetőséget az evangélium hirdetésére. Hogyan jutott idáig? Ő, aki bencés diáktársai szerint alacsonynak számított, gyenge fizikumúnak, és különösebben jó tanuló sem volt, nagyon várt a bizonyságra, hogy hittel tudjon elindulni. Akkor és később is több esetben a Biblia véletlenszerűen kinyílt oldalain találta meg a jelet; a „Hegyi beszéd” soraiban: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Ettől kezdve kapcsolta útját a legelesettebbekhez: az értelmi fogyatékosokhoz, akik még a saját jogai­kért sem tudnak kiállni, vagy a hajléktalanokhoz, mert úgy véli, nincs olyan lecsúszott ember, aki ne tudna jót tenni, és ne tudna szeretni.

Az igében jelen lévő Krisztus iránti szenvedélyes szeretet jegyében szervezett imaórákat még a laktanyában is – akkoriban a kispapokat is behívták katonai szolgálatra. Listára került, ami miatt kirúgták a szemináriumból. Később simán visszavették, így mégis pap lehetett, aki első szentmiséjén beszédébe beleszőtte, hogy „Krisztus nagyobb, mint a Varsói Szerződés”.

Könyveket ír, napi üzenetet közösségi oldalára – megtalált útját követve hirdeti „úton-útfélen” az örömhírt, aminek értékrendje adott esetben nem biztos, hogy azonos a világ értékrendjével. Minden krízist reménytelinek lát, meghívásnak és lehetőségnek.

Ez az oka annak, hogy Varga László atya minden szentmiséjén prédikál. Kevés a papi hivatás? Erre azt válaszolja, hogy ugyanakkor van nagyon sok elkötelezett ember, aki szeretne az egyházért tenni. A krízisnek az az oka, hogy újra kell gondolni a hitelességet, mert a hívők hiteles papokat szeretnének. – Nem különbek vagyunk, hanem küldöttek, a papoknak szolgálniuk kell a hívőket – összegezte a véle­ményét.