Miért pont most lettek érdekesek a legeltetéssel foglalkozók?

Rögtön észrevettük Sáfián László hajdúsámsoni juhászt a workshopon jellegzetes kalapjában, cifraszűrjében. Már a tavalyi találkozón lefotóztunk, akkor még nem gondoltuk, hogy mintegy az arca lesz szakmája újrafelfedezésének. A róla, munkájáról készült film miatt lett ismert és azért, mert annak nyomán interjút készített vele Friderikusz Sándor. Megkérdeztük tőle, mit gondol arról, hogy mostanában figyelem övezi a pásztorkodást. Szerinte zárkózottság jellemzi a juhászokat, inkább egymás között beszélgetnek, mert más nemigen érti szavaikat, amik mindennapos teendőikkel kapcsolatosak. Ugyanakkor örül annak, hogy szakmája népszerűvé válása következtében legalább többen többet hallanak, látnak, tudnak róla, sokan rájöttek, hogy a pásztor nem paraszt, nem földműveléssel foglalkozik. "Más világ a miénk, nem átlagemberként élünk" – jegyezte meg. 

Értékes ereklye vagy újratöltésre érdemes gyakorlat, a tájhasználatnak oly módja a pásztorkodás, amihez, ha visszatalálunk, megóvhatjuk környezetünket? Valószínűleg mindkettő. Benne fel sem merül így ez a kérdés, mert a birkák mellett tölti családja az idejét generációk óta, náluk nem szakadt meg ez a gyakorlat. Furcsállja is kissé a szakmája körül manapság tapasztalható felhajtást. Nem érti, miért pont most lettek érdekesek a pásztorok, de legalább rávették így az alkotók az említett film elkészítésére, azt pedig értékeli, hogy a kutatók a valóságban velük élik életüket, több napot náluk töltenek, úgy gyűjtenek tapasztalatokat. 

Sokkal sokrétűbb tudás szükséges a juhászkodáshoz, mint a legtöbben gondolnák – vetettük fel. A válasz szerint egy életen át lehet tanulni, mindig szerez közben új ismereteket az ember és a jószág is okítja a juhászt, ezért nincs olyan, hogy a legjobb pásztor vagy juhász. 

– A Covid alatt rengetegen kijöttek nagyvárosiak a legelőmre. Az emberek sajnáltak, azt mondták rám: szegény. Az anyagi helyzetem, a munkám nehézsége miatt is. Nem értették, milyen jól érzem magam, a természettel összhangban. Egy gazdag férfi, több étterem tulajdonosa kérdezett erről kimondottan értetlenkedve. Mondtam, várjon tíz percet. Megjött a lányom és a keresztlányom az ebéddel, háromnegyed órát vidáman együtt játszottunk. Utána visszakérdeztem, mondtam a látogatómnak: "Neked Mercédeszed van, de ezt mikor teheted meg? Én minden délben" – mesélte el a történetet Sáfián László, aki elrepült Mongóliába szakmai eszmecserére, és amikor csak alkalom nyílik rá, megoldja, hogy találkozzon hazai szakmatársaival. Ha gond, ha baj van, tőlük kaphat tanácsot, segítséget – állítja. Fivérének, Sáfián Lajosnak is az édesapjuktól örökölt ezüstgombok díszítik mellényét. Ő arról beszélt, hogy nem heverész, nem unatkozik juhászként, de valóban van ideje gondolkodni a legelőn, tud ilyenkor előre tervezni a holnapokra, és mindenféle máson járhat az esze. Az, hogy jellemzően bölcsebbek az átlagnál a pásztorok, szerint ennek köszönhető, és annak, hogy többnyire magukra vannak utalva.

– Nagy önállóság szükségeltetik a pásztornak, ugyanakkor a szomszédjával jóban kell lennie. A kampósbotra esküdött fel, arra, hogy élete árán is megvédi a falkát – tette hozzá Szikszai István, aki Csanádpalotáról érkezett Olaszfaluba. Ötven esztendeje juhász, elevensége irigylésre méltó, hamar megnevetteti hallgatóságát, szakmatársaival cinkosan összemosolyog tréfái során. Elmondta, hogy a cigáját, az őshonos juhfajtát és a kuvaszt is rokonsága mentette meg, azaz családja rendelkezik azok génbankjával a náluk tartott állatok révén, amikkel a szaktárca fajtamentő programjához csatlakoztak. Félig-meddig máig nomád módon legeltet és az okos gazdálkodó fejével gondolkodik, ő is azt tartja, hogy a leggazdaságosabb módja az állattartásnak, ha nem takarmányozással, hanem mondhatni a fűből lesz hús. Ráadásul biohús – hangsúlyozta. 

– Nem leszünk milliomosok, de megélünk. A nyolc unokám szeretete, az a milliomosság, amikor szaladgálok velük, amikor besegítenek nekem a birkáknál – szögezte le Pista. Amennyire tudja, öt nemzedéken át szabad pásztorkodással foglalkoztak felmenői, vándorjuhászként éltek, ahogy ő is, sosem urasági, számadó juhászként. Miért tűnt ő és Sáfiánék is bőbeszédűnek, mikor a legelőkön kényszerűen szűkszavúan telik idejük? Mert egymás közt nekik a történetmesélés jól esik – ezt bevallották.