Pásztorpárbeszéd Olaszfaluban

Messziről rá lehetett jönni, ki érkezett megyénkből az olaszfalui pásztortalálkozóra. Bakonyi minták díszítették az egyik juhász cifraszűrjét. Mikor megszólítottuk kiderült: a Tapolcához közeli Sáskán legeltet birkákat Konkoly József már 45 éve. "Már apám is ezzel foglalkozott, én is így éltem le az életemet, a birkák, a természet szeretete miatt. A szűröm a foglalkozásom egyik jelképe, legenda kapcsolódik hozzá: ha betette a pásztorkodó a szűrt a csűrbe, amikor a lányos házhoz ment, de kitették azt onnan, akkor ott nem volt keresnivalója, nem volt az udvarlásra esélye. A régi viselet mellett persze van több száz olyan eszközöm, ami a szakmám hagyományaihoz kapcsolódik. Gyűjtöm ezeket. A csengőket, a kolompokat, amiket az állatok nyakába kötünk és a pásztorbotokat" – sorolta a férfi. Barátja, Dávid János, a nemesvámosi juhász azt is elmondta, mitől jó egy pásztorbot. Először is a szépen faragottat csak ünnepekkor veszik elő. Másodszor, a hétköznapi legyen erős és széles a kampója, épp annak megfelelően, hogy el tudják vele kapni a birka lábát. Az se baj, ha a tenyerébe illik gazdájának a fogója, amúgyis sokat támaszkodik rajta. A bakonyi juhászok szerint alföldi társaik, az ott pásztorkodók még az állukat is rárakják, hogy hasra ne essenek másnaposan – ám ebben a megjegyzésben csak kedves tréfa volt. Az viszont komoly dolog, hogy védeniük kell állataikat. Régen a farkastól, manapság az aranysakáltól, de tulajdonképpen ugyanarról van szó, csak régen nádi farkasnak nevezték ezt a ragadozót.

Dávid János szintén már gyermekkorában a juhászok körül lógott – ahogy fogalmazott –, nyolcszáz birkája van, minden feladatot szeret, ami velük kapcsolatos, a körmözést, a kézi ollóval nyírást is. A somlójenői Mészáros Imre a vulkáni tanúhegy lábainál őrzi nyáját – tudtuk meg, amikor arról kérdeztük, honnan jött. Ám társai rögtön megjegyezték: nem őrzi, legelteti a birkákat. "Legelnek azok maguktól" – szólt a frappáns felelet. Imre is büszke kihalófélben lévő szakmájára. Szavai szerint ő még beleszületett abba. Gyakorlottak mindannyian, így arról már nem kell eszmét cserélniük, mit hogyan érdemes végezniük, ám jóízűen társalognak, a munkában, a türelemben megerősödött kéz mozdulatával, tisztelettel köszöntik egymást. Szívesen csatlakozik hozzájuk az is, aki csak a hagyományőrzés miatt visel subát, a fiatalabb generációhoz tartozva már elkanyarodott élete a legelőkről, de látszik, visszahúzza a nosztalgia, a régi értékek utáni vágyakozás.