Az orosz cárok festője és a virágkötészet mestere

A zalai születésű Zichy Mihály (1827–1906) Pesten, Bécsben, Itáliában is tanult. 20 évesen már Szentpéterváron élt, ahol I. Miklós cár unokahúgának, Máriának lett a rajztanára. 1849-ben azonban ezt az állását otthagyta, egyes források szerint azért, mert beleszeretett a lányba. Valójában azonban függetlenedni akart az irányított festészettől, és megunta az ölebek és egyéb állatok festményen történő megörökítését. De még volt egy igen nyomós érve: azt a cárt, I. Miklóst nem akarta szolgálni, aki leverte a magyar szabadságharcot. 

Életében ekkor egy nyomorúságos időszak következett, de Magyarországra – az önkényuralom miatt – nem tért haza. Fotográfiák retusálásából és arisztokraták arcképének megfestéséből élt ekkoriban. Házasságot kötött egy szegény sorsú lánnyal, akitől négy gyermeke született. A család azonban nem lehetett vele, mert nem görögkeleti szertartás szerint esküdtek. Hogy elkerüljék a szibériai száműzetést (amely már akkor is „divatban volt”), a család Zalára költözött. Zichy viszont maradt Oroszországban. 

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1874-ig tartózkodott az Orosz Birodalomban. I. Miklós cártól 1853-ban, a krími háborút követően megrendelést kapott: rajzsorozatot kellett készítenie a gatcsinói vadászatról. A mű olyannyira elnyerte az orosz uralkodó tetszését, hogy ezzel az alkotó megkapta az udvari művész titulust is. Merthogy olyan gyorsan gyártotta valósághű képeit, mint egy fotográfus. Párizsi utazását követően ismét úgy döntött: visszatér Szentpétervárra, ahol magyar és orosz irodalmi művekhez készített illusztrációkat. Leghíresebbé Arany János balladáihoz alkotott és Madách Imre gigantikus drámai költeményéhez, Az ember tragédiájához készített rajzai váltak.

Négy évtizedet élt meg négy cár uralma alatt, de valójában nem észlelte az ország nyomorult állapotát. Mint magyar emigráns jólétben, kiváló körülmények közt alkothatott. A cárok kedvelték, holott azok autokratizmusát elutasította. Igen jó kapcsolatokat ápolt az orosz ellenzéki körökkel, akik változást sürgettek. Természetesen a korszak festői akkor is nagyban függtek a mecénásoktól, megrendelésektől. Így készítette el a cári udvarban – szigorúan belső használatra – erotikus tárgyú rajzait is. 1879-ben rövid időre hazatért szülőfalujába, de a megélhetési nehézségek, támadások hatására végleg elhagyta Zalát, és ezáltal Magyarországot is.

Az említetteken kívül számos magyar vonatkozású piktúrát is hagyott az utókorra, mint például Batthyány Lajos arcképét vagy az Erzsébet királyné alakját megörökítőt. Ám a felsorolásnak nincs vége, mert akad még érdekesség Zichy Mihály mozgalmas életművében. Nemcsak az oroszok ismerik nevét, hanem a grúzok is, akik egyenesen nemzeti festőjüknek nevezik. A művész ugyanis nagyon szép illusztrációkat rajzolt a grúz – mellesleg Sztálin által igen kedvelt – Sota Rusztaveli középkori művéhez, A tigrisbőrös lovag címűhöz, amely a grúzok nemzeti eposza. Így, ha netán Tbilisziben járunk, ne lepődjünk meg, ha Zichy Mihály szobrába botlunk, sőt mi több: egy róla elnevezett utcát is találhatunk a grúz főváros térképén. Azonban ez a tisztelet nem kizárólag a rajzok miatt adatott meg neki, hanem azért is, mert Zichy Mihály tevékenyen részt vállalt a grúzok orosz elnyomás elleni küzdelmében, felszabadító mozgalmában.

Érdekes sors érdekes életpályája. Állítólag sosem engedte, hogy grófnak szólítsák, egyetlen eszmében hitt: a res publica – azaz a köztársaság – kivívásának lehetőségében. Magyarországon többek közt radikális nézetei miatt nem találta helyét. Legjobb barátja a neves zeneszerző, Liszt Ferenc volt. Jó kapcsolatokat ápolt az orosz író-forradalmárral (akit Szibériába deportáltak tevékenységéért), Csernisevszkijjel és VII. Edward walesi herceggel, akinek vadászatait örökítette meg egy angliai utazása során.

Zichy Mihály egyik lánya Zichy Szonja, azaz Zichy Zsófia (1858–1915) Szentpéterváron született, életútja azonban legalább olyan érdekes, mint édesapjáé. Zsófia eredetileg zongoraművésznek készült, Liszt Ferenc tanítványaként. Végül – a családi legendárium szerint – édesapja eltérítette a művészpályáról, annak nehézségeire hivatkozva. Zsófia életét ennek ellenére végigkísérte a művészetszeretete. Hamarosan férjhez ment apja tanítványához, Feledi-Flesch Tivadar festőművészhez. Férjével egy szép villát építtettek a siófoki Batthyány utcai villasoron, ahol nyaranta éltek. A villában sok vendég megfordult, rendszeresen tartottak zenei esteket, ahol felléptek a kor híres művészei. Három gyermekük született: Jenő, Aladár és Mária. 

Férje 1896-ban elhunyt, Zsófia innentől kezdve a kertészetnek és a virágkötészetnek szentelte életét, s hol a siófoki villában, hol a család zalai birtokán tevékenykedett. A virágok nagy rajongója lett. A virágkötészet művészetét külföldi útjain, Párizsban és Londonban tanulta. Több nyelven beszélt, kertészeti szakcikkeket is fordított. Idővel a virágkötészet egyik első magyar elméleti szakértőjévé vált. Zalai birtokán egy kísérleti gyümölcstelepet hozott létre, kiváló nyelvtudása miatt levelezéseket folytatott külföldi kertészeti szakemberekkel. Oroszból lefordította azt a Krím félsziget gyümölcsészetére vonatkozó szakmunkát, amely a korszakban igen meghatározó szakirodalom volt. A Kert és Kertészeti lapokon kívül dolgozott a Zoológiai lapoknak és a Szárnyasaink című kiadványnak is. Zichy Zsófia 1915-ben Siófokon hunyt el, ahol egy 2015-ben felavatott emléktábla hirdeti világra szóló tevékenységét. 

Nagy méretű olajfestmények, színes kartonok, bájos kicsiny képek, szikrázó akvarellek, irodalmi-történelmi hősök – ezt hagyta maga után különös sorsú festőgéniuszunk, akinek tiszteletére szülőfalujában emlékmúzeumot működtetnek, és akiről iparművészeti szakközépiskolát neveztek el Kaposváron, amely szakmai eredményeit, magas színvonalú művészeti képzését tekintve méltón viseli a rajzolófejedelem nevét. 

De most már ne feledjük Zichy Zsófia nevét sem, kinek korában nem szokványos hivatása a Balaton vidékéről indult. 

Kovács Emőke