A temető számára is jutott fejlesztési forrás

2020.06.27. 07:00

Udvari fajátékokkal gazdagodott a révfülöpi óvoda

A temetőben új urnafalat, míg az óvodában udvari fajátékokat avattak a nagyközségben a napokban.

Tóth B. Zsuzsa

Újváriné Handó Melinda, Kondor Géza, Fenyvesi Zoltán, Vókóné Bognár Ibolya és Zsifkovits Szilvia a révfülöpi óvoda új udvari játékainak átadási ünnepségén

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A temetőben 32 helyes urnafal készült a Magyar falu program támogatásával 3,4 millió forintból. Az átadáskor Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, fontosak az élő emberek, de meg kell adni a tiszteletet a holtak számára is. Mint mondta, a Magyar falu program a települések minden szegmensére gondol, hiszen a temető is közösségi tér. Az új urnafalat megáldva Hafenscher Károly evangélikus lelkész kérte Istent, hogy a temető ne a végállomás legyen a halandó ember számára, hanem emlékhely, ahol hálát tudunk adni eltávozott szeretteinkért.

Az elmúlt években felújított óvodában most új udvari játékokat kaptak a gyerekek.

– A többfunkciós kalandvár, a mérleghinta, a csúszdás kis mozdony és a babaház a Magyar falu program keretében készült 4,6 millió forintos támogatással – mondta az avatási ünnepségen Kondor Géza polgármester. Hozzátette: négy település, Salföld, Ábrahámhegy, Balatonrendes és Révfülöp társulási formában tartja fenn az intézményt, a projektre Révfülöp pályázott. Bízik benne, hogy a kisgyermekes szülők óvodaválasztási döntését befolyásolja az is, hogy az intézmény udvarán színvonalas, tartós, fából készült játékok várják a kicsiket.

Újváriné Handó Melinda, Kondor Géza, Fenyvesi Zoltán, Vókóné Bognár Ibolya és Zsifkovits Szilvia a révfülöpi óvoda új udvari játékainak átadási ünnepségén
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Fenyvesi Zoltán a programot bemutatva hangsúlyozta, hogy az ötezer lakosnál kisebb települések komfortját is emelni kell.

– Választókerületemben szinte minden település részt vesz a programban, és csaknem minden óvoda kap valamilyen fejlesztési lehetőséget. Hiszen jó faluhelyen élni, itt is minden infrastruktúra rendelkezésre áll, és nem vitathatók a falusi óvodák előnyei – mondta a képviselő.

Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető köszönetet mondott a gyerekek mozgásfejlesztését is segítő játékokért. Mint mondta, szeptembertől 30 gyermek jár az 50 férőhelyes óvodába, de reményei szerint később ez a szám emelkedik. Újváriné Handó Melinda önkormányzati képviselő, a szülői munkaközösség elnöke örömét fejezte ki, hogy a kisiskolások is játszhatnak az óvoda udvarán. Zsifkovits Szilvia védőnő arról beszélt, hogy reményei szerint a jövőben még több kisgyermek születik a településeken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!