Lőfegyverrel fenyegetőzött

2021.11.19. 09:00

Biztonsági őröket akart megölni a füredi férfi

Biztonsági őröket akart lelőni egy férfi, akit nem jogerősen három év börtönre ítéltek.

Mátételki András

A korábban garázdaság vétsége miatt elítélt füredi férfi 2019. június 13-án este egy helybeli szórakozóhelyen múlatta az időt. A vádlott szóváltásba keveredett az egyik vendéggel, majd úgy megütötte, hogy a sértett elterült a földön. Ekkor két biztonsági őr kivezette a vádlottat a helyiségből, aki ezt zokon vette. Másnap megkérte egyik ismerősét, hogy szerezze meg az őrök főnökének elérhetőségét, mert panaszt akar tenni.

Valójában a vádlott a biztonsági őrök nevére volt kíváncsi, mert egyiküket meg akarta verni. Mivel barátja nem teljesítette a kérését, este a már említett szórakozóhely parkolójában úgy megütötte őt, hogy felrepedt az ajka. Az esetről tudomást szerzett az egyik biztonsági őr, aki figyelmeztette a 33 éves vállalkozót, hogy erőszakos magatartása miatt nem mehet be a bárba. Ezután a vádlott hazament, magához vette 9 milliméteres Parabellum pisztolyát, amelynek tárában nyolc éles lőszer volt. Az engedéllyel magánál tartott, kibiztosított fegyvert nadrágja övébe tűzte, és visszament a szórakozóhelyre. A bárnál szolgálatot teljesítő őr előtt felhúzta a pólóját, hogy megmutassa a pisztolyát.

Megpróbálta elővenni a fegyvert, de a biztonsági őr lefogta a vádlott kezét, majd ököllel kétszer arcon ütötte az ittas, bódult állapotban lévő férfit. Sikerült tőle elvenni a fegyvert, és mások segítségével lefogta a rendőrök kiérkezéséig.

Az eljárás során kiderült, a bűncselekmény előtt klona­zepámtartalmú gyógyszerre szeszes italt ivott a vádlott, aki egykor katonai vezető volt. A Veszprémi Törvényszéken három év börtönre ítélték a férfit emberölés előkészületének bűntette, fegyveresen elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés bűntette és kábítószer-birtoklás vétsége miatt. Emellett kötelezték a bűnügyi költség megfizetésére. A döntés nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget