A solymászatban a madár és gazdája között partneri viszony van

A madár és a repülés is gyönyörű. Az embernek ősidők óta az az elképzelése, hogy a repülés a szabadság, a gondtalanság, a felemelkedés lehetősége – szó szerint is, ezért a madarakat és a solymászatot nagyon jól fogadják.

Ez nem pár száz ember hobbija, hanem 15 millió magyarnak az értéke és kultúrája – vallja Győrffy-Villám András.

A Kinizsi Majálison, Nagyvázsonyban volt szerencsém találkozni a jeles solymásszal és csapatával, akik a háromnapos rendezvény során többször is látványos bemutatóval szórakoztatták a közönséget.

Az eredetileg agrármérnök, lótenyésztő, lovasedző Győrffy-Villám András életébe egy érdekes véletlen folytán kapcsolódott be a solymászat. Mint meséli, fiatalon, egy nyári gyakorlat során, a veszprémi vadasparkban találkozott minden idők egyik legnagyobb magyar solymászával, Galántai Lelovich Györggyel, aki éppen ott volt zoológiai szaktanácsadó, és felajánlotta, hogy megtanítja solymászni. Így kezdődött tehát és már több évtizede tart a rajongása a középkorban a bátorság és a vitézség jelképének tartott ragadozó madarak iránt.

– A magyar természetvédelmi törvények az 1990-es évek legelején tették lehetővé, hogy tarthassanak a solymászok sólymokat, addig csak héjával lehetett évtizedekig solymászni. Az első példányokat külföldről szereztük be, aztán 13 évig, nagyon eredményesen, tenyésztettünk is vándorsólymot. Manapság folytatjuk a tenyésztést, a solymászat folyamatosan jelen van az életünkben. Elsősorban vadászunk, a bemutatók pedig azért fontosak, hogy a nagyközönséggel is megismertessük ezt a szép kultúrát – avat be a részletekbe Győrffy-Villám András. Megtudom azt is, hogy a sólymot arra tanítják be, hogy a solymász ellenőrzése alatt, fegyelmezett körülmények között, közösen vadásszanak. A vadász megteremti a helyzetet, hogy vadat találjanak, amelyet aztán a madár elfog. Persze a közös vadászathoz tanfolyamokat kell elvégezni, elméleti és gyakorlati vizsgákat kell tenni.

A belső-ázsiai keletkezésű solymászatot a nyugati világ többek között a magyarok közvetítése útján ismerte meg. Már az őshazában sem csak vadászati mód volt, hanem szakrális jelentőséggel is bírt, hiszen a honalapító Árpád dinasztia önmagát a szent sólyomtól, a turultól eredezteti.

Ilyen értelemben a solymászat abszolút magyar hagyomány, amely 1100 éven át, a jól ismert történelmünk során, soha nem szünetelt. Olyan kultúra, ami töretlenül végighaladt a történelmünkön és jelen pillanatban, napjainkban is csináljuk még néhányan – mondja a solymász.

A Kinizsi-várnál a bemutató idejére látványtábort építettek, ahol meg lehetett nézni a madarakat és az ősi solymászati kézműves eszközöket. Az élő röpítések során történelmi áttekintést is kaptak a nézők a magyar solymászat történetéről. A kiképzési bemutatón pedig szabadon repültek az idomított ragadozó madarak, ami különleges látványt és élményt nyújtott ebben az autentikus környezetben, hiszen Mátyás király korában élénk soly-mászélet folyt Nagyvázsonyban és még maga Kinizsi is szenvedélyes solymász volt.

A bemutatón a madarak megvillantották a röpképességüket és az ügyességüket. Vadászatot is imitáltak, feldobott zsákmánnyal. Öt kiválasztott gyermek a program végén kézbe vehette és röptethette is a madarakat, ami óriási élményt jelentett számukra. Elhangzott az is, hogy megmérték, mekkora sebességgel csap le áldozatára a sólyom. A jelenleg érvényben lévő, hitelesített világrekord 385 km/h, amelyet egy négyéves tojó támadásakor mértek.

Győrffy-Villám András elmondja még, hogy egy fiatal, mondhatni „nyers” madárnak, ami még semmit nem tud, egyrészt szakszerűen

felépített idomító munka során fejlesztik a szellemi képességeit, azaz megtanítják számára a technikákat. Másrészt fizikailag: szív-, tüdő- és röpmunka tekintetében is alkalmassá teszik a vadászatra és a bemutatókra. A ragadozómadár szakszerű képzése átlagban három hónap, de ilyenkor nagyon sok időt kell fordítani rá, és ezzel 10–15 évre megalapozható a tudása és a vele való együttműködés lehetősége.

Kiderül az is, hogy a sólyom és gazdája között nincs alá- és fölérendeltség. Partneri viszony van és erőszakról szó nem lehet, fenyíteni, fájdalmat, kellemetlenséget okozni neki nem lehet – vele ki kell egyezni. Kötődni viszont hihetetlen módon lehet hozzájuk. – Gondoljunk bele, amikor naponta dolgozunk vele és azt látom, hogy több száz méter magasban az a kis fekete pontocska az én madaram, és egy füttyentésre lejön a kezemre, az érzelmileg sem mindegy, nem beszélve a látványról – mondja, és megértem a rajongását.

Beszél arról is, hogy a jó bánásmód megtanítja a madarakat arra, hogy érdemes együttműködni, méghozzá azzal az emberrel, aki foglalkozik velük. Nekik az ember a jólétet, a biztonságot, a „barátságot” jelenti, és ezért ragaszkodnak hozzá. Jó példa erre a solymász fiának, Zsombornak és madarának, a Harris héjának a kapcsolata. A komoly ragadozónak számító, kétéves tojó valósággal „szerelmes” gazdájába. Ennek mindenféle jelét mutatja: hangokban, mozdulatokban, viselkedésben.

– Gyakorlatilag fiókakora óta foglalkozom vele. Három hónapos volt, amikor elkezdtük a munkát. Ebből következik, hogy teljesen ragaszkodik hozzám, társának, barátjának tekint. Rajtam kívül igazán mást nem fogad el, de az a cél, hogy idegenekkel is toleráns legyen. Valamilyen szinten minden embert eltűr, de csak és kizárólag engem tekint a gazdájának – meséli a fiatal solymász, aki elmondja még, hogy a madárnak vannak olyan kedveskedő hangjai, amelyeket csak az ő számára ad ki. A simogatás is csak Zsombor kiváltsága. A legnagyobb bizalom jeleként időnként finoman megcsipkedi gazdája kezét vagy ruháját, mintha csak tollászkodna. Győrffy-Villám Zsombor számára adott volt a háttér a ragadozó madarak irányába, hiszem már a nagyszülők és szülei is solymászkodtak. Ennek ellenére nem ezért csinálja, hanem mert ő is beleszeretett ebbe a hivatásba.