Díj a teljesítményért

2019.02.08. 17:00

Sportolókat és edzőket jutalmaztak a várpalotai bálon

Az év sportolói, illetve az Év csapata díjat is kiosztották a napokban rendezett várpalotai Sportbálon, amelyet hosszú szünet után rendeztek meg újra a településen.

Szabó Péter Dániel

A hagyományokat újraélesztve Várpalota önkormányzata összesen három kategóriában négy különböző díjat alapított a sportolók elismerésére. A 2018-as év kitüntetettjeinek Campanari-Talabér Márta polgármester adta át a díjakat.

– Várpalotán nagy hagyományuk van a különböző sportoknak, többek között a kézilabdának, focinak, karaténak és az asztalitenisznek. Ezek mellett egyre inkább megerősödik a kosárlabda, és elindult a jégkorong is – mondta köszöntőjében a városvezető, majd hozzátette, különösen fontos, hogy a sportolók teljesítményét ebben a rangos formában is elismerje a település.

Az Év sportolója díjat Antalka Olívia (balra) vehette át a sportbálon
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A 2018-as Év sportolója díjat az utánpótlás-korosztályban Ludszky Tamás Dávid, a várpalotai Főnix Dojo karatékája kapta, míg a 2018-as Év sportolója díjat felnőtt korosztályban Antalka Olívia Anett, a Crystal Fittnes Sportegyesület versenyzője, edzője, koreográfusa vehette át.

Az Év edzője elismerést Kincses Judit, a várpalotai Főnix Dojo trénere vehette át, az Év csapata díjat pedig 2018-ban a Várpalotai Bányász Sportkör ifjúsági kézilabdacsapata érdemelte ki. Az elismerést Soha Gergő, a csapat edzője, valamint Foki Dávid csapatkapitány vette át.

A bálon fellépett a Free Spirit TSE csapata, a Bán Aladár-iskola 7. osztályos lányai pedig fényjátékkal varázsolták el a közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában