Politikai akarat és bölcsesség nélkül száz év múlva bezárhatjuk a Föld nevű boltot

Nem lett a víz kevesebb, csak máshol található, mondja Szöllősi-Nagy András hidrológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára. A világ egyik legendásan legszárazabb területét, Kaliforniát néhány napja pusztító árvíz sújtotta, Pakisztán egyharmada áll vízben a heves monszun miatt, az árvíz 33 millió embert érintett, tavaly Németországban, Európa legfejlettebb országában több száz ember halt meg egy árhullámban.
– A klímaváltozás nyolcvan százaléka a vízzel és az általa okozott szélsőséges jelenségekkel is kapcsolatban áll – magyarázza a szakember. – Kétféle klímaváltozásról beszélhetünk. Az egyik természetes, planetáris okai vannak. A földtörténeti korokban glaciális és interglaciális periódusok váltották egymást, az elmúlt tízezer évben, a holocénban, néhány kilengést leszámítva a klíma stabilizálódott. Brueghel festményeiből is tudjuk, hogy a hollandok a XVII. században a csatornáikon korcsolyáztak, akkor minijégkorszak uralkodott. Ezek a csatornák ma 17 évente ha befagynak. A másik, az ember-okozta klímaváltozás az ipari forradalommal kezdődött, azóta jutnak az atmoszférába fokozódó mértékben üvegházhatást okozó gázok mint a szén-dioxid és a metán. Természetes állapotban a Napból érkező sugárzás 40 százaléka a Földről „visszapattan” a világűrbe. Az üvegházhatású gázok egyfajta záróréteget képeznek, így a „visszapattanás” most csak 17-18 százalék. A többi az atmoszférában halmozódik, ami felmelegedik, mert ez tényleg úgy működik, mint az üvegház, ami hőcsapda. A hőmérséklet növekménye még csupán másfél fokkal haladja meg az ipari forradalom előttit, ám ha így folytatjuk, a klímamodell számítások szerint az évszázad végére már átlagosan 2 fokkal, Közép-Európában az optimista becslések szerint 2, a pesszimista forgatókönyv szerint viszont 6 fokkal lesz melegebb. A 6 fok hőmérséklet-emelkedésnek beláthatatlan következményei lesznek.

– A víz tehát a melegben elpárolog a Föld színéről?

– Nagyobb a párolgás, több a felhő, és több a csapadék is. Nem a víz mennyisége, hanem az arányossága változik. Megnő a szélsőségek előfordulásának gyakorisága; növekszik az aszályosság mértéke, ám a nagy árvizeké is. Az aszály utáni heves esőzések idején megnő a villámárvizek elfordulásának valószínűsége. Két éve az aprócska Rinya-patak úgy megáradt, hogy vasúti hidat sodort el. A számítógépes matematikai modellek azt mutatják, hogy ahol eddig aszály volt, ott az fokozódik, ahol pedig sok eső esett, ott valószínűleg még több lesz. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete szerint jelentősebb változás az északi és déli területeken várható. Európában az alpesi gleccserek visszavonulnak, évtizedek óra észleljük a gleccsernyelvek visszahúzódását. Ennek hatására több olvadékvíz kerül majd a Dunába, nagyobb lesz a lefolyás is – ami aztán megfordul, amikor nem lesz minek elolvadnia. Ez 20-80 éves folyamat. Mára évszázados paradigma dőlt meg, mely szerint az árvizeket minél gyorsabban el kell vezetni. Akkor mások voltak a szempontok, ezeket kell most újragondolnunk.

– A Tisza szabályozása is jó ötletnek tűnt a XIX. században, ma ennek a következményeit szenvedjük. Hiba volt?

– A problémát kontextusba kell helyeznünk. Ha nem szabályozták volna a folyót, nem lett volna elegendő termőterület, amelyik eltartja a népességet, a mocsarak betegségeket terjesztettek. Nem a szabályozás a hiba, hanem hogy a vízgazdálkodás fejlesztése nem fejeződött be. Nálunk a Bős-Nagymaros szindróma óta szitokszó a tározó, pedig több kellene, hogy az elfolyó vizeket vissze tudjuk fogni. A víz visszatartásához, a gravitációs vízelvezetéshez tározókra van szükség. A főművek kiépültek, az alacsonyabb szintű öntözőműveket azonban nem fejlesztettük ki, vagy horribile dictu nem tartottuk megfelelően karban. Van elég vizünk, csak gazdálkodni kell vele. A nem megfogott vizek 90 százaléka Magyarországon is felszín alatti. Miközben a felszíni vizeket ma már 98 százalékosan meg tudjuk tisztítani, a felszín alatti vizeinket elszennyezzük a peszticidekkel. Százezer, vagy éppen millió év, mire ezek a körforgásban megtisztulnak. Erre kellene vigyázni, és nem engedni, hogy a felszín alatti tiszta, és a víztartó réteg feletti szennyezett vizek a kontroll nélküli kútfúrások miatt összekeveredjenek. A legtöbb vizet a világban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar használja, ez az összes vízhasználat 60-70 százaléka. A lakossági felhasználás 6-10 százalék.

– A világszervezetek, a tudósok és politikusok megalkották a fenntartható fejlődés fogalmát, ez azonban csak szép gondolatnak tűnik, elveszik az érdekek erdejében.

– A fenntartható fejlődés valóban politikai termék, ám igen fontos elveket foglal össze. Három alappillére van: gazdasági, társadalmi és környezeti. Célul tűzték ki például, hogy 2030-ra a világban szűnjék meg az éhezés, ám ezt nem fogjuk elérni. Még sincs globálisan más opció, mint ambíciózus célok kitűzése. Változtatnunk kell a fogyasztási szokásainkon. A klímaváltozás tény, ahogy az is, hogy a Föld népessége nagyjából 50 százalékkal járul hozzá a környezeti rendszerek változásához. A XX. század elején 2 milliárd ember élt, most 7,8 milliárdnál tartunk, novemberre elérjük a 8 milliárdot. Száz év múlva 12 milliárd lesz. Mivel a környezeti rendszereket túlhasználjuk, az életet támogató rendszerek degradálódnak. Száz évünk van arra, hogy az átbillenés ne következzék be, a víz esetében azonban sokkal rosszabb a helyzet. Mindössze 5-10 év. A vízkivételi korlát átbillenési pontja globálisan 4000 köbkilométer évente – most 3905-nél tartunk.

– Egyre gyakrabban halljuk is, hogy hamarosan kitör a vízháború. Csak figyelmeztetés vagy realitás?

– A fenntarthatóság egyik korlátja a víz mennyisége. Az emberiség 60 százaléka Ázsiában él, ahol a Föld vízkészletének csupán 31-32 százaléka található. A népesség növekedésével drasztikusan csökken az egy főre jutó vízkészlet. A legnagyobb hidrológiai változatosság az afrikai Száhel övezetben van, ahol tíz évig nincs egy csepp eső sem, aztán megállás nélkül ömlik. Természetes, hogy a gazdák elvándorolnak, a nagyvárosokba költöznek. Nairobi mellett már kétmilliós bádogváros áll. Hat afrikai migránsból öt Afrikában marad, egy jön Európába. Három-négy éve már a klímaváltozás a környezeti migráció oka.

– Vannak-e még víztartalékok?

– A legnagyobb felszín alatti vízkészlet a Szaharában, a núbiai homokkő víztartóban található, ahol egykor virágzó gazdálkodás volt. Kadhafi líbiai elnök ötezer kilométeres vezetéken vitte el a tengerparti nagyvárosokba. Igaz, az így megtermelt élelmiszer ára a drága öntözés miatt a százszorosába került. Az elnök bukásával a vezetékrendszer is összedőlt. Van elég víz a Földön, ám az elosztására és megvédésére politikai akarat és bölcsesség kellene. Ha nem lesz meg, száz év múlva bezárhatjuk a Föld nevű boltot.