Katonához méltó volt a veteránok elmúlt éve

Tevékenységüket nemcsak városi, de országos szinten is elismerések fémjelzik. Az egyesület elnöke, Soós Lajos nyugállományú repülő alezredes szerint nyitni kell a többi civil szervezet felé is.

– A bajtársi összetartozás több száz évre tekint vissza az egyenruhások soraiban. Érvényes ez a mai, zilált világban is?

– Egyértelműen igaz, hiszen – mint ahogy a szép magyar szavunk is jelzi – a bajban, veszélyben egymásra voltunk, vagyunk s leszünk is utalva. Erről szól eskünk is. 

– A bajtársiasság szép példája az emlékgondozás. Ebben sokszor letette névjegyét az egyesület. Melyek a legemlékezetesebbek?

– Hosszú, kitartó munkánk eredménye, hogy megújult a jutaspusztai emlékmű és környezete, így méltó módon emlékezhettünk meg a Magyar Honvédség és jogelődjei történetének legnagyobb repülő- és ejtőernyős katasztrófájában 1941. április 12-én elhunyt bajtársainkról. Sikereink eléréséhez hatalmas segítséget kaptunk Veszprém önkormányzatától, a honvédelmi tárcától, a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.-től, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségétől, magánvállalkozóktól és nem utolsósorban egyesületi tagtársainktól, akik a kétkezi munkájukkal járultak hozzá több emlékmű környezetének esztétikus kialakításához. Minden évben, így tavaly is – sok más mellett – két kiemelkedő rendezvényt szerveztünk. Áprilisban a fent említett katasztrófa áldozatairól, és augusztusban a légierő haderőnem és a repülő fegyvernem napján emlékeztünk katonatársainkról, akik feladat-végrehajtás során a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért. Vannak még olyan egyesületi társaink, akik személyes kapcsolatban voltak egy-egy pilótával, ejtőernyőssel. Néhányan tartják is a kapcsolatot az utódjaikkal, akik közül egy-egy szál virággal, mécsessel eljönnek a megemlékezéseinkre. Mindemellett fejet hajtottunk a temetőkben nyugvók sírjánál, a „szikla” udvarán felállított An–26-os repülőgép légcsavarja, a balatonalmádi helikopteres tragédiák kis emlékműve előtt, de a Hajagon lezuhant magyar és szovjet vadászpilóták emlékhelyei előtt is.

– Nyitottak a többi civil szervezet felé is?

– Ősszel Forgószárnyas-találkozó címmel 300 fő – a korábban a Bakony Harci Helikopter Ezred és jogelődjeinél szolgált, illetve néhány, ma is aktív kolléga – részvételével szerveztünk a balatonakarattyai Honvéd Üdülőben egy találkozót. A veszprémi civil napon a halászléfőző versenyen is indultunk, ahol a 17 nevező közül – akárcsak 2022-ben – az ezüstérem tulajdonosai lehettünk.

– Az egyesület tagjait több fórumon is kitüntették, jutalmazták. Kikre büszkék a bajtársai?

– A honvédelmi miniszter márciusban a Stefánia-palotában Hegyi Sándornak, májusban Nincsics Lajos és György Endre tagtársunknak az Aranykor kitüntető cím bronz fokozatát, míg szeptemberben Gráczki Lászlónak az Aranykor kitüntető cím arany fokozatát adományozta. Az 1956-os forradalomra emlékező, a társadalmi szervezeteknek október 20-án rendezett budapesti ünnepségen a honvédelem ügyéért végzett munkánk elismeréseként a honvédelmi miniszter magyar repülős dísztőr emléktárgyat adományozott. Ez az elismerés – bár én vettem át – az egyesület tagságának, a közös tevékenységünk elismerése, amiért köszönetemet fejezem ki minden tagtársunknak. Októberben Kéméndi Sándor Széchenyi-díj a közügyekért oklevelet, decemberben Kövesy Károlyné Holdamf Olga a Magyar Veterán Repülők Szövetsége arany emlékérmét vehette át, Szalay Lajos tagtársunk pedig a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elismerésében részesült. Természetesen a jó szó, a megbecsülés jólesik, de munkánkat soha nem azért végezzük, hogy azért bármit is kapjunk. 

– Mik az idei terveik?

– Tervünk a korábbi évekéhez képest azzal bővül, hogy a Vámosi úti temetőben állított kopjafát felújítjuk. Veszprém önkormányzata ismeri a problémát, és anyagi támogatást is ad. Ha nem tévedek, a kért összeget elkülönítették. A kivitelezővel, aki egyben az alkotó is, már tárgyalnak. Végül van egy álmom – ez pedig a tagság álma is –, amit, ha sikerül megvalósítani, akkor elmondhatom, hogy bár meg nem állunk, de megcselekedtem, amit megkövetelt tőlem repülős múltam. Veszprém–Szentkirályszabadja a Mi–24-es harcihelikopter-képesség „bölcsője”. Erről sajnos egyre kevesebbet hallani, pedig jelentős számú pilóta és repülő műszaki élte és dolgozta életének jelentős részét azon a repülőtéren, ahol a típust rendszerbe állították. Tudomásunk van arról, hogy Kecskeméten elkészült egy „kikönnyített” (azaz bevetésre nem alkalmas) harci helikopter, melyet kiállítható állapotba hoztak. Már csak egy méltó terület és anyagi forrás kellene, hogy az erre járó vándort emlékeztesse arra, egykoron itt állomásozott egy helikopteres egység, akik a hon védelmét a levegőből látták el. Tehát feladataink lesznek, legyen hozzá erőnk, egészségünk! 

Zatkalik András