Szomor György: „A mese mindannyiunkhoz szól”

A musicalt először Székesfehérvárott mutatták be.

– Az előadás a székesfehérvári és békéscsabai színház koprodukciójában született 2003-ban. Sok évig volt műsoron, több mint százszor játszották, a nézők követelték, amikor levették a repertoárról. Évekkel később sem tudtam úgy Székesfehérvárra menni, hogy ne kérdezték volna meg tőlem, mikor látható újra a Diótörő és Egérkirály. Két évvel ezelőtt a békéscsabai színházzal úgy döntöttünk, újra bemutatjuk a darabot, természetesen egy másik rendezésben, másik szereposztással. Amikor Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója felhívott, örömmel jöttem, sok kollégát ismerek itt.

A Diótörő meséjét Hoffmann meséjéből és Csajkovszkij balettjéből ismerjük. Hogyan született a musical, melynek ön az egyik szerzője?

– A darab E. T. A. Hoffmann meséje alapján íródott. Jött az ötlet, hogy szeretném ezt a történetet, mesét a saját nyelvemen, lelkemen keresztül átadni a nézőknek. Említettem Szurdi Miklósnak, a székesfehérvári Vörösmarty Színház akkori igazgatójának, belefogtunk ebbe a nagy vállalkozásba. A zenét szereztem én, a dalszövegek írására felkértük Valla Attilát. Ő a pop- és musical műfajában egyaránt otthonosan mozog. Első musicalemben, a Katonadolog címűben is együtt dolgoztunk.

Ön színész és rendező, ugyanakkor énekes, zeneszerző. A zene közelebb áll a szívéhez?

– Színészként kezdtem a pályát, de az alkotási folyamat minden része érdekel. Dalokat írtam, érzéseket szerettem volna megjeleníteni a színpadon. Több musicalnek vagyok a szerzője, például a Monte Cristo grófja, a Báthory Erzsébet, és a Robin Hood című daraboknak. A zenélés, zeneszerzés éppen olyan magától értetődő folyamat, mint ahogyan a rendezés is, mert a színházban minden érdekel. A zene felől érkeztem a színház világába, ez volt a meghatározó az életemben. A zenében érzem otthon magam, mint alkotó, mint rendező.

A rendezésben mi vonzza?

– Amikor a szerző a saját darabjait átadja a rendezőnek, vannak ötletei, amiket szeretne a rendezés során viszontlátni. Ez egy közös alkotói folyamat, a szerző próbál a rendezőnek „súgni”, a saját ötleteit is beletenni. Néha úgy gondolja, hogy ő ezt másként csinálná. Egyszer eljött a lehetőség, hogy azt mondták, ha másként csinálnád, akkor tessék, itt az alkalom.

A Diótörő című mesével miért kezdett foglalkozni?

– Ez egy varázslatos találkozás. Volt egy belső ambíció, hogy magamon keresztül átadjam a nézőknek azokat az érzéseket, melyek én éreztem. Jó volt látni a nézőtéren, hogy az ötven-, hatvan-, hetvenesztendősek ugyanolyan gyerekek lettek, mint a velük együtt a színházba érkező unokák. Akkor vagyunk boldogok, ha adhatunk, úgyhogy én nagyon boldog vagyok.

Azt mondja, ez az előadás minden korosztálynak szól.

– Ez semmiképpen sem gyerekelőadás, hanem egy családi darab. A különbség talán ott van, hogy vannak bizonyos poénok, amiket lehet, hogy a gyerekek talán nem is vesznek észre, a felnőttek viszont megértik azokat, jókat tudnak derülni. A mese mindannyiunkhoz szól. Nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is. Ez egy közös nyelv, minden korosztály közös nyelve, mindannyian értjük. Nyilván mindannyian másként értjük.

Ismerte a veszprémi társulatot?

– Annak idején szerepeltem a SingSingSing első néhány előadásában, megismertem azokat, akik abban a produkcióban szerepeltek.

A többiekkel is megtalálta a közös hangot?

– Abszolút. Azért remek ez a darab, mert minden korosztálynak kínál lehetőséget. Szeretek fiatalemberekkel dolgozni, a Diótörő és Marika szerepét általában fiatalok játsszák, itt Lukács Dániel és Horváth Csenge.

Az előadást a fővárosi BOK (volt SYMA) csarnokban is bemutatják?

– Igen, december 9-én, vasárnap ez a veszprémi előadás látható majd ott, kiegészülve néhány szereplővel.

Miért fontos önnek ez a színdarab?

– Nagyon szeretnénk, ha azok a gyerekek, akik bejönnek a színházba, először lépik át a színház kapuját, valami olyan varázslattal találkoznának, amiben megérzik a színház lényegét és máskor is szívesen jönnek vissza. Ez nem titkolt küldetésünk és célunk. Büszke vagyok rá, hogy több olyan fiatallal találkoztam Székesfehérvárott, akinek annak idején a Diótörő volt az első színházélménye és azóta is színházbérlete van. Reméljük, Veszprémben is sok olyan néző lesz, aki évekkel később elmondhatja, ez volt az első meghatározó színházélménye.