2019.05.28. 07:00
Könnyűzenével bővül a pápai zeneiskola repertoárja
Jazz tanszakkal bővül ősztől a helyi zeneiskola kínálata, ahol kimondottan könnyűzenét, kezdetben magánéneket tanulhatnak majd az érdeklődők.
A Pápai Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola a következő tanévtől elindítja jazz tanszakát, melyen kimondottan könnyűzenét (jazz, pop, rock stb.) lehet tanulni: szakképzett tanártól magánéneket tanulhatnak az érdeklődők, valamint kötelező tárgyként (a klasszikus szolfézs helyett) könnyűzenei elméleti oktatást lehet választani.
Horváth Adrián intézményvezető úgy nyilatkozott, a sok megkeresés indokolta a könnyebb műfajok felé nyitást, s most elérkezett az idő, hogy a kellő feltételeket biztosítani tudják ehhez. Szeptembertől a könnyűzenei magánének-képzéssel indítják el az új tanszakot, amit később erre építve bővítenének hangszeres oktatással.
– Nem az a lényeg, hogy mit játszunk, hanem az, hogy hogyan. Ma senki nem mondaná Mozartra, hogy könnyűzene, de a maga idejében bizony populárisak voltak a művei. A könnyűzene szintén nehéz műfaj, csakis áhítattal, megfelelő színvonallal érdemes előadni – fűzte hozzá.
Cz. Nagy Zsófia, az intézmény új énektanára a lapunknak bemutatkozva elmondta, a zene totyogós kora óta része az életének, tíz éves kora énekelt magántanárnál, majd gitározott, főleg rock zenekarokban. A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett 2013-ban. Az ELTE norvég-finn szakán végzett, aztán a hobbija, a zene felé terelte a pályáját. Idén végez a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem jazz ének szakán, de tanul továbbá jazz basszusgitáron szakon is. Mint mondta, személyre szabottan oktat, szabadelvűként nagy hangsúlyt fektet a tanítványai egyéniségére, érzelmi és hangi adottságaira.
A jelentkezés kapcsán kiemelte, június 4-én, kedden 17 órakor várják a tizenkettedik életévüket betöltött, már kiforrott, mutált hanggal rendelkező, az énektanulás iránt érdeklődőket, akiknek a meghallgatáson két választott dalt kell előadniuk.