Tihanyi emlékek a nagypapáról: Nemere István megyei kötődései

Nemere István az egyik legismertebb írónk, akit két, monumentális hosszúságú történelmi regényének írása közben arra kértünk, tartson egy kis pihenőt, és meséljen a régi Balatonról, a tihanyi emlékekről.

Még a születésnapján is ír?

– Megszoktam már negyven éve, erről szól az életem. Néha felriadok, hogy vajon most milyen évet írunk…, de sok időm nincs a találgatásra, mert naponta 35-40 ezer karakternyi szöveget kell legépelnem. A mostani regényeim egyenként is legalább félmillió karakteresek lesznek. (Ez az interjú teljes terjedelmében is alig több mint kétezer karakter – a szerző.) Két ilyen hosszú regény párhuzamos írása lefoglalja az embert. Ötkor kelek, leülök a gép elé, ebéd előtt sétálok egyet a kutyámmal, utána kávészünet, újságolvasás, majd írás megint estig, minden áldott nap.

Milyen témájú regényeken dolgozik éppen?

– Erre azt szoktam viccesen válaszolni, hogy nem a regényeken dolgozom, hanem a szép, nagy, barna íróasztalomon… Persze ez csak terelés, a téma egyelőre hadd maradjon az enyém. Az ősidőkben egyébként, még gimnazista koromban én is dolgoztam a Naplónak, az első cikkem egy szösszenet volt a tihanyi visszhangról. A Balatonnál telt minden nyaram az ötvenes, hatvanas években.

Azóta nagyot fordult a világ, és vele változott a tópart is.

– A környéket már beépítették, de nem ez a legnagyobb változás. Akkoriban május elejétől szeptember közepéig tartott a szezon, az üdülőkbe folyamatosan érkeztek vendégek, hajókkal is. Emlékszem, ahogy jöttek fel a tihanyi kikötőből a Visszhang-dombhoz az emberek, ennek soha nem volt vége. Gyerekként a nagyapám csárdájában, a Visszhang Csárdában laktam, és a vendéglátásban ott sem volt megállás.

Besegített a munkába?

– Az egyik legkorábbi emlékem, hogy a nagyapám, aki elismert szállodás volt, és tettre kész, bátor, alkotó szellemű ember, vérbeli vendéglátásra tanított. A legkorábbi élményem, amint alig ötévesen kifliket viszek egy tányéron és az egyik a földre esik – én pedig próbálom gyorsan visszacsempészni, amikor szembetalálom magam nagyapám szigorú tekintetével. Más lett a vendéglátás azóta, a Balatonhoz is csak ritkán jutok el, de Tihany és Veszprém megye máig a szívem csücske. Ott nőttem fel és lettem az, aki ma vagyok.