2019.08.08. 07:00
Seress Rezsőt, a ,,füttyös muzsikust” idézték meg a Csigó-malomban
A Csigó Art Fest keretében Szomorú vasárnap? címmel tartott rendhagyó Seress Rezső-estet Fesztbaum Béla.
Fesztbaum Béla hitelesen idézte a bárzongorista tragikus figuráját
Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A színművész Seress népszerű dalaival turnéra indul, a gyulakeszi Csigó-malom volt az előadás-sorozat első állomása. Azonban nem a Szomorú vasárnap-életérzést hanem nosztalgikus emlékeket közvetített.
Amint azt az est háziasszonya, Bayer Ilona újságíró, műsorvezető elmondta, a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékeztek dalaival megidézve jellegzetesen pesti alakját, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának.
– Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a 30-as, 40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá. Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak: Szeressük egymást, gyerekek, Az élet egy nagy, csodálatos semmi…
Vendégkönyvébe dedikált az egész 20. század Toscaninitől a walesi hercegen át Louis Armstrongig. Otto Klemperer, a világhírű karmester legendás mondata Seressről: „Nem muzsikus – csak zseni.” Seress Rezső vallotta magáról hogy csak „átutazó” itt a földön. Átutazott, de itt maradt. Örökségként, mementóként, hangulatként, amitől ma is gazdagodhatunk lelkünkben – mondta Bayer Ilona.
Ezt a hangulatot közvetítette az esten nagy beleéléssel és alázattal, de humort sem nélkülözve Fesztbaum Béla. A színművész hitelesen idézte a bárzongorista tragikus figuráját, aki egyszerre volt humorával a pesti éjszakai élet központja és a Szomorú vasárnap szerzője.
A fesztivál keretében másnap klasszikusok csendültek fel Bachtól Dvorakig a Klassz a pARTon! 2019 fesztivál keretében a MOL-alapítvány tehetségkutató program ösztöndíjasaitól. A fesztivál következő programja augusztus 10-én a Chopin mindörökké című zongorakoncert lesz Kovács Gergely zongoraművész előadásában és Ruisz Alexandra hegedűművész közreműködésével.
A nyári programoknak idén egyetlen esetben külső helyszín, a gyulakeszi Bak vendéglő ad otthont, augusztus 12-én dzsesszritmusok várják a közönséget. Nyáresti örömzene New Orleanstól a Broadwayig címmel Váczi Eszter ad koncertet, fellép a bécsi The Dream Makers dzsesszkvartett, Martin Beinschmid swing vibrafonos és ütőhangszeres.
Az öngyilkosok himnusza
Seress, alias Spitzer Rezső artistának készült, majd a városligeti Műszínkörben porolt le egy régi zongorát, de a csárdákban talált magára igazán. Jávor László Szomorú vasárnapjának megzenésítése hozta el számára igazán a sikert. A dal megállíthatatlanul terjedni kezdett, az öngyilkosok himnuszának is nevezték. A siker mindent felülmúlt, néhány éven belül több mint háromszáz öngyilkos mellett találták meg a dal kottáját, szövegét pedig közel harminc nyelvre lefordították. Sokan kutatták, hogy mi a titka. Hogyan lehet, hogy ennyire beletalál Seress a 30-as évek hangulatába, vagy van valami különleges és megfoghatatlan a dalban és a szövegben együtt? Máig titok övezi. Seress valahogy úgy tudta előadni a dalait, hogy mindig volt valami aktualitása annak, amit énekelt.