Kisfaludy Emlékház

2020.08.13. 07:00

A család minden tagja jól érezte magát a sümegi levendulaudvarban

A szeszélyes időjárás miatt egy hét csúszással ugyan, de sikerült megrendezniük a szervezőknek a Levendula családi udvar elnevezésű programot a Kisfaludy Emlékház udvarán.

Tóth B. Zsuzsa

A rendezvény az örömtáncosok vidám, lendületes, színes koreográfiájú produkciójával kezdődött, majd az alkotni vágyó családok, gyermekek szívesen vettek részt a Levendula alkotóműhelyben. A programok során interaktív foglalkozás keretében megismerhették a kukoricamorzsolást, a darálást, illetve megismerkedtek a gyerekek a tanyasi állatokkal. A kislányokat babakonyha, babaház, hintaló várta. A játékszigeten ügyességi, fa- és vesszőjátékokat, célba dobó és egyensúlyozó technikákat próbálhattak ki a kicsik és a nagyobbak.

A kézműves-foglalkozásokon természetes anyagokból színes virágokat, virágcsokrokat, valamint erdei manókat készíthettek az ügyes kezűek. Eközben a kis színpadon Belényesi Barnabás szórakoztatta manódalaival a közönséget, amelynek tagjai közül néhányan örömmel statisztáltak is. A rendezvényt a Bárókerti Bábszínház Miska Mesék című előadása is színesítette.

A sümegi Kisfaludy Emlékházban ismét nagy sikert aratott a levendulaudvar sok színes programja Fotó: emlékház

A gyermekek reakcióit látva és a visszajelzések alapján a szervezők elmondhatják, hogy ismét egy sikeres napot zártak, gazdag élményekkel térhettek haza a levendulaudvar látogatói.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában