Egyedi kiállítás nyílt egy műgyűjtő keszthelyi nyaralójában

Tarczy Péter képei első látásra zavarba ejtenek bennünket. Kik és mik ezek a lebegő, amorf, vonalakból kreált alakok? Hol helyezkednek el a térben, mihez viszonyíthatjuk őket? Otthontalanok és átmeneti lények? Vagy csak elszöktek egy biztosnak hitt pontról, hogy grimaszoljanak velünk? Netán Tarczy Péter bement egy általános iskola rajzszertárába, és elhozta a diákok munkáit?

Zavarban vagyunk egy darabig. A gyermeki látásmód olykor zseniális produktumaira asszociálunk. Lehet, hogy a művész késésben van? Amit elmulasztott az elemiben, most, meglett korban pótolja? Eltöri az időt, hogy visszarepülhessen gyermekkori álmaiba?

Tépelődünk önmagunkban, idő kell, míg döntünk: ezeket a műveket nem ösztönös kéz alkotta, nem színes ceruzákkal való spontán játszadozás és maszatolás hozta létre őket, még akkor sem, ha dimenziói elsőre megcsalják érzékeinket. Nincsen arányosítás, nincs perspektíva, ha van is, lappangva érvényesül. Mégis tökéletes kompozíciókat látunk, mert Tarczy varázslatosan és kópésan a feje tetejére állítja világunkat.

Somolyogva lesben áll valahol, onnan figyel minket, de a bolyban ott látja önmagát is, nem vonul ki a közösségből, gunyorossága és groteszksége így soha nem bántó, nem leminősítő.

Vizuális kavalkádja rólunk szól, görbe tükröt tart elénk, amelyben saját, időtlenségbe átplántált gyarlóságainkkal, hivalkodásainkkal, nemegyszer nevetséges, mulatságos és megvetendő pojácaságunkkal szembesülünk. Szürrealista képi atmoszférája hihetetlenül változatos és invenciózus, alkotásain nyoma sincs a kimódoltságnak, a mesterkéltségnek, vagy hatásvadász rejtélyeknek és cinkos fraternizálásoknak; nem kacsint össze velünk, de nem lesajnáló vagy együttérző parolázást provokál ki belőlünk, nem megfellebbezhetetlenül dicsér és bírál.

Zsúfolt és hézagos felületei, ritkás és sűrű terepei, eltúlzottan vagy visszafogottan torz alakjai, tárgyai anakronizmusukkal és egyidejű adekvát jelenlétükkel hatnak, nem mások, mint földi létünk lecsupaszított/letarolt és kiglancolt/felékesített ábrázolatai. Arra a józan emberi szellemre apellálnak, amely képes rendet teremteni a végtelen kozmosz egyik keringő bolygójának mindennapi, személyes vonatkozású káoszában.