Szabó Lőrinc ezer szállal kötődött a Balatonhoz

A magyar líra egyik legellentmondásosabb személyisége volt a mára már méltán klasszikussá váló költő. Egész életében a pontosságra, példaértékűségre és rendre törekedett: kiváló tanuló, mintakatona és a legapróbb részletekre is kényesen ügyelő újságszerkesztő volt, aki még a verseit is négyzetrácsos füzetbe szerette írni, és aki mégis a kicsapongásairól, különböző nőkkel való kapcsolatairól, feleségéhez írt kegyetlenül őszinte költeményeiről vagy ellentmondásos közéleti állásfoglalásairól legalább annyira híres, mint remek műfordítói munkáiról vagy a Tücsökzene csodálatos szövegeiről.

Igaz, ez az ellentmondás csak látszólagos. A Szabó Lőrinc-szöveg a szélsőségek ütköztetésével keresi a harmóniát, és gyakran azért mutatja fel a hiányt, hogy a teljesség felé orientálja a gondolatokat. Merész, nyílt, éles, provokatív és gyönyörű költészet ez. Nehéz. Pont annyira súlyos, mint amennyire az volt a költő élete és a korszak maga.

Bár Szabó Lőrinc nem tudott úszni, a Balaton egész életének meghatározó helyszíne volt.

Már a húszas-harmincas években gyakran látogatott Balatonföldvárra, egyik támogatójának és barátjának, Graf Ferencnek a villájába, aztán a II. világháború után a Siófokon, Fonyódon és Balatonbogláron látták többször vendégül a költőt.

Az északi-parti települések közül Ábrahámhegyen – Bernáth Aurél képzőművész villájában –, és Balatonfüreden alkotott sokat a költő, mégis, ha ki kell emelnünk egy balatoni helyszínt, amely a legmeghatározóbb Szabó Lőrinc életének utolsó időszakában, mindenképpen Tihanyt kell megemlítenünk. Itt készült A huszonhatodik év című kötet szonettjeinek jelentős része, számos műfordítás és a Tücsökzene befejező darabja is.

Szabó Lőrinc számára a Balaton nem feltétlenül a kikapcsolódást és a szórakozást jelentette. Ő dolgozni, alkotni járt a magyar tenger partjára. A tó látványa, és a természet szépségére való rácsodálkozás azonban a költő számos versében visszaköszönt.

Szabó Lőrinc – Balaton

Most tűnik el

az alkonyati nap

az ég fénypillás

szemhéja alatt,

itt megcsúszik egy piros,

ott elfolyik egy kék,

két part közé feszítve

készül egy Egry-kép,

ide kis okkersárga

oda csöpp lila festék,

egy árnyalatért

bevárja még az estét,

azután kimossa az őszt

időtlen ecsetéből.