Ingázás írás és fotózás között: Bartis Attila volt az Olvasólámpa vendége

Az íróval Kilián László szerkesztő, a Művészetek Háza munkatársa beszélgetett. Bár a közvélemény íróként ismeri Bartis Attila nevét, a fotózás is kitüntetett helyet foglal el az életében. Mint mondta, a két tevékenységet – írás és fotózás – nagyjából egy időben kezdte művelni: első regényét 1986-ban kezdte el írni, és ettől kezdve fényképez. Azóta hol az egyik, hol a másik dominál nála, ugyanakkor a kettő folyamatos kölcsönhatásban is van. Az erdélyi származású író 1984-ben költözött át édesapjával Magyarországra, ám ezután a rendszerváltásig nem térhetett vissza Romániába. A szülőföldjével kapcsolatos viszonyra irányuló kérdésre egyértelműen felelt: „Erdélyi vagyok.” Hozzátette, minden, amit eddig írt vagy ezután fog, az az 1970-es, 1980-as évek Ceaușescu-rendszer hétköznapjaiból ered, amelyben felnőtt.

Kilián László felvetésére a szerző az íróbarátairól is beszélt. A családtagok után a legközelebb Kemény István költő áll hozzá: amikor hat év után újra visszatérhetett Erdélybe, első útján vele utazott. 2006-tól pedig szoros kapcsolatot ápol Filip Florian román íróval, akivel egy közös kötetet is terveznek. A könyvei közül A nyugalom kapta a legnagyobb visszhangot, színházi adaptációk és film is készült a regényből. Ennek kapcsán felidézte, az első adaptációt ő készítette (Anyám, Kleopátra), és Garas Dezső rendezte Udvaros Dorottya főszereplésével, később pedig marosvásárhelyi színházban rendeztek belőle előadást. Elhangzott az is, Bartis Attila 2014 óta ingázik Magyarország és Indonézia között, azóta nagyjából ugyanannyi időt tölt itthon, mint Délkelet-Ázsiában.

Az Olvasólámpa rendezvénysorozat korábbi eseményeihez hasonlóan a beszélgetést felolvasások szakították meg. A szerző három kötetéből, A nyugalom, A vége és Az eltűnt idő nyoma című műveiből olvasott fel részleteket.