Kevésbé ismert táncokat is előadtak

2022.06.29. 10:00

A Bakony Néptáncfesztiválon az utánpótlás is a színpadra lépett

Két év szünet után újra megrendezhette az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és az Ajka-­Padragkút Táncegyüttes a Bakony Néptáncfesztivált.

Tóth B. Zsuzsa

A verseny lehetőséget adott a változatos koreográfiák bemutatására

Forrás: Györkös József

Az immár XXV. alkalommal életre hívott eseményen ezúttal 13 táncegyüttes mutatkozott be 17 produkcióval. A fesztivál szervezői nem kötötték ki a bemutatandó táncanyagot, a verseny lehetőséget adott a változatos koreográfiák bemutatására. Így a népszerűbb táncokon kívül a kevésbé ismertek is helyet kaptak a sorban, a zsűri regionális értékeket feldolgozó összeállításokkal is találkozhatott. Az egyes koreográfiák különféle népszokásokat is bemutattak a műértő közönségnek. A győri Kiscserókok Néptáncegyüttes bundásbokri boszorkányai kiszámolóssal érkeztek, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes műsorában egy pad kapott összekötő szerepet az egy tájegységen belül élő különböző népcsoportok között. A Rábca Néptáncegyüttes magyarbődi lánytáncot mutatott be többszólamú énekkel, gyönyörű viselettel, a komlói Pöndöly Táncegyüttes a gyergyói-medence téli ünnepkörének népszokásait idézte. Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes Küküllő-mente tánckincséből merített, nótákkal, letisztult formákkal. Az erdélyi Magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport vajdaszentiványi táncokkal bizonyított. 
Első alkalommal méretett meg a budapesti, pápai büki tánccsoport, de a néptánc közösségteremtő erejét olyan együttesek is bizonyították, amelyek más csoportokból szerveződtek. Örvendetes módon több együttes soraiban felbukkant az utánpótlás, megjelentek a gyerekek, a fiatalabb korosztály képviselői. Az Ablánc Gyermek Néptánccsoport pedig a felnőttek között is megállta a helyét. 

Ezúttal 13 táncegyüttes mutatkozott be 17 produkcióval
Forrás: Györkös József

A zsűriben Némethné Delbó Krisztina, Koncz Gergő, Kovács Norbert Cimbi és Varga János elnök bírált. A szakmai értékelés szerint az első helyezést a Rábca Néptáncegyüttes érdemelte ki, a második helyre a Kőszeg-Karád Baráti Társaság került. Harmadik helyet megosztva kapott a Kiscserókok Néptáncegyüttes és a Pöndöly Néptáncegyüttes. A házigazda Ajka-Padragkút Táncegyüttes különdíjat kapott a műsorukban feldolgozott tájegység adatközlője, Vicze Árpád tánca hiteles bemutatásáért. 
A versenyt a Zagyva Banda kísérte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában