Festmény a templomban

2022.07.04. 11:30

Ábrahámhegyen látható a Balaton Királynője

A Szent László Római Katolikus Templomban avatták fel a badacsonyörsi fiatal alkotó, Vollein Ferenc festőművész a Balaton Királynője című festményét.

Tóth B. Zsuzsa

Forrás: Napló

Forrás: Napló

A Szent László napi búcsúi ünnepi szentmisét Bedy Imre plébános celebrálta. A misét követően Vella Zsolt polgármester arról beszélt, hogy a templom ünnepét ülik a jeles napon. – Az építmény a 80-as évek közepén jelentős összefogással készült, hálásak vagyunk azoknak, akik társadalmi munkában dolgoztak azon, hogy ma is itt lehessünk. Azóta építettünk egy kápolnát a temetőben, felújítottuk keresztjeinket és hamarosan új, 13 millió forintba kerülő orgonával gazdagodik a templom. Most a 2018-ban készült festménnyel gazdagodik az épület, a festmény eddig az enyingi templomban volt, mostanra az alkotó felújította – mondta a polgármester és gratulált Vollein Ferencnek. Hangsúlyozta, hogy joggal lehet büszke alkotásaira és sikereire. 

Németh István Péter és Vollein Ferenc a szentmisén 
Forrás: Napló

Németh István Péter, Berzsenyi- és Quasimodo-díjas költő méltatásában és műelemzésében leszögezte, hogy az alkotás hagyományt követ, ugyanakkor modern is. – Szűz Máriát nem lehet úgy ábrázolni, mint a régi korokban, ugyanakkor máshogy sem. Isten anyját, Szűz Máriát a betlehemi jászol idilljében és a golgota tragédiájában ábrázolva tartja számon az ikonográfia. Előbbin ő a boldogságos kismama, utóbbin a fájdalmas anya. Vollein Ferenc most megfestette nekünk a balatoni szűzanya alakját Szűz Mária oltalmába országunkat Szent István ajánlotta 1038-ban és a magyarok nagyasszonyának kultusza Szent László uralkodása idején újra virágba borult. E templom névadója, a szent lovagkirály a források szerint 1091. december 20-án járt vidékünkön, Sümegen volt látogatóban. Elképzelni is szép, ahogy Somogyvár és a Káli-medence közti tavunkon végig nézett.  Az ősi magyar vallás istenanya képe és az ezer esztendeje befogadott Szűz Máriáé, a Balaton partján a lehető legbékésebben simul egybe a nép tudatában, lelkiségében – mondta az esztéta és irodalomtörténész, majd saját, erre az alkalomra írt versét olvasta fel.  

Bedy Imre plébános úgy fogalmazott, hogy szép gondolat volt a művész részéről a Balatont és a szűzanyát összekapcsolni a képen. - Ott van Mária kezében a liliom, a tisztaság szimbóluma, a királyi jogar, a földi hatalom jelképe. A Balaton hátterében tartja vissza a gonoszt jelképező őskígyót, hogy nyugalmunk békében teljen. A kép megtestesíti mindazt, amit népünk a történelem során tapasztalt. Mária mellettünk volt béke idején, mikor épült az ország, de háború idején is, mikor veszedelemben voltunk és velünk van most, amikor pihenünk. Kérjük közbenjárását, hogy bármi úton járunk, jó szándékainkat vezesse Isten elé, adja, hogy imáink, jó terveink megvalósuljanak – mondta a plébános és megáldotta a 200 centiméter magas, 150 centiméter széles olajfestményt.  

Az alkotó beszélt a templom karzatán elhelyezett képről és annak felújításáról. – Hazánk Szűz Mária országa, akinek a feje fölött látható kettős ezüst és arany glória az örök dicsőséget és a világosságot üzeni, amellyel elűzi a világban uralkodó bűnt és sötétséget. Az idei év tavaszán újra festettem a Szűzanya arcát, haját és a jogart, valamint a nem szakszerű tárolás miatt kifakult részleteket. Szemeit olyan, a nagy itáliai reneszánsz festők által alkalmazott technikával jelenítettem meg, hogy a szemlélők a templom minden szegletéből úgy érezzék, mintha a boldogságos szűz őket nézné. Alakját balatoni környezetbe helyeztem, mögötte megjelennek a jellegzetes hegyek. A sarló alakú Hold és az alatta levő, csillagokkal borított éjszaka a világ kettősségére utal, az élet és a halál kettősségét jelenti. A színes dombok a sötétség és a bűn feletti győzelem lehetőségét fejezik ki, valamint a feltámadás és az örök élet reményét – mondta Vollein Ferenc.

Az avatási ünnepségen Farkas Mihály gitárművész közreműködött.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában