Konstellációk a Művészetek Házában

2022.09.26. 07:00

Agyagból készítenek varázslatos tárgyakat

Hat kortárs kerámiaművész alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton a Művészetek Házában.

Marton Attila

Fotós: Nagy Lajos/Napló

A Konstellációk című tárlat – amely a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programsorozat részeként nyílt meg – művészeti és használati tárgyakat egyaránt felvonultat. A kiállításon Berkes Anna Csenge, Kontor Enikő, Lantos Tímea, Pattantyús Orsolya, Ruzicska Tünde és Szabó Ádám Csaba alkotásai láthatók. A művekben a hagyományos kézműves kerámia, a kortárs kísérleti törekvések és a designer szemlélet egyaránt megjelenik. 
Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója arról beszélt bevezetőjében, hogy az intézmény az utóbbi években egyre inkább nyit a képzőművészet mellett más művészeti ágak felé, a kortárs kerámiaművészek tárlata ebbe a sorba illeszkedik. 
Kondor Edit keramikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakvezetője megnyitójában hangsúlyozta, a kiállító művészek generációjuk legkiemelkedőbb tehetségei. Arról beszélt, ami a művészeket összeköti, az a természet felé való nyitottság: ez nemcsak a formákban jelenik meg, hanem az egyedi felületkezelésben is. 
– Az agyag lehet hideg és visszafogott, ha akarjuk, akkor pedig nyers és erőszakos. A keramikusok szerencséje, hogy rátaláltak erre az anyagra, mert végtelen lehetőség rejlik benne – fogalmazott. 

A művészek elsősorban magas hőfokú fatüzes égetéssel készítik tárgyaikat, ahol nagy szerepe van a véletlennek, hiszen a tárgyak közvetlenül a lángokkal érintkeznek, ezáltal magukon viselik azok nyomait. Az alapanyagok használata is sajátos, speciális agyag, különleges összetételű mázak jellemzik a tárgyakat. A kiállításon több gasztrokerámia – például csokoládékínáló szett, tányérok, poharak, edények – és plasztikák is láthatók. 
A december 11-ig látható tárlat kurátora Dohnál Szonja, a Művészetek Háza galériavezetője. A megnyitó után a Benkő-Pap Trió (Benkő Zsolt és Benkő Máté gitár, Pap Janka ének) adott koncertet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában