Az öröm vasárnapja

2022.12.19. 11:00

A Liszt kórus és a Szilágyi Harangegyüttes hangversenye az istentiszteleten

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, a Búzavirág Gyermekkar és a Szilágyi Harangegyüttes adott műsort a veszprémi evangélikus templomban advent negyedik vasárnapján.

Balla Emőke

A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, a Búzavirág Gyermekkar és a Szilágyi Harangegyüttes adott műsort a veszprémi evangélikus templomban

Fotós: Nagy Lajos/Napló

Az öröm vasárnapja van, az Úrtól jön az öröm – mondta igehirdetésében Isó Zoltán, az evangélikus gyülekezet lelkésze. Különleges, ünnepi volt a vasárnapi alkalom, hiszen az igehirdetés után a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság és annak újonnan alakult Búzavirág Gyermekkara mutatta be adventi, karácsonyi műsorát. A gyermekek első alkalommal léptek a közönség elé, Lukács Elek és Varga áron vezényletével. A kicsiktől és a felnőtt kórustól is elhangzott a Nagy hálát adjunk az Atyaistennek, a Liszt kórus többek között a Dicsőség néked, mennyben örök Isten című dalt és az Egy zsenge rózsatőről című német éneket szólaltatta meg, a kicsik a Mennyből az angyalt és a Már zengve szól az estharang című kánont adták elő. 

Az istentisztelet végén Albertné Balogh Márta vezényletével a Szilágyi Harangegyüttes műsorát hallhatták a jelenlévők, többek között a Fel útra, ti hívek (Adeste fideles) című latin ének dallamát és egy francia karácsonyi dalt. Az ünnepi koncertek teljessé tették advent negyedik vasárnapjának üzenetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában