Búcsú egy kávéfőzőtől

Kérkedésük mosolyogtató, ugyanakkor sajnálatra méltó. Amikor egy vállalatnál dolgoztam, egy idősebb adminisztrátor (amúgy olvasott férfi) azzal etetett, hogy a németek lengyelországi megszállásakor együtt kávézott Pesten József Attilával. A költőt ekkor már két éve halálra gázolta az 1284-es számú tehervonat Balatonszemesen. Nem hagytam szégyenben az öreg szakit, hadd lubickoljon a hitében. Nemrégen pedig a balatoni kompon összefutottam egy ötvenéves, rég látott ismerős úrral, aki melegen üdvözölt. Éppen egy volt országgyűlési képviselővel beszélgettem, akiről az ismerősöm nem tudta, hogy annak idején melyik frakcióban politizált. Így aztán bedobta a hantát, hogy négy éven át egy színész mellett ücsörgött a parlamentben, mégpedig ugyanabban a frakcióban, mint a „valódi” képviselő. Mikor emez megjegyezte, hogy nem emlékszik rá, ismerősöm köszönés nélkül eloldalgott. 

A környezetemben találkoztam olyan íróval, aki azért siránkozott, mert itthon nem adták ki a kéziratait, bezzeg külföldön két kézzel kaptak értük. Egy szó sem volt igaz. A komoly­zenei darabokat komponáló tanár is arról regélt, hogy a hazai kamarazenekarok félresöpörték a műveit. S jött a jól ismert „bezzeg”: az osztrákok, németek előszeretettel játsszák szerzeményeit. Az elégedetlenkedő kamuk közé tartozott ez is. 

Most pedig itt van R. néni krónikája. Amikor lerohant a meséjével, arra gyanakodtam, hogy kezd demens lenni. De nem! A nálam pár évvel korosabb, mérlegképes könyvelői végzettségű hölgy tökéletes szellemi képességek birtokában van. „Ne nézz hóbortos vénlánynak, Gyurikám!” – mondogatta, amikor meg-meglátogattam balatoni házában. Hihetetlen sztorikkal szórakoztatott ilyenkor. Kotyogós, kormos kávé­főzőjét idővel piros, kapszulás masinára cserélte. Nyolc-tíz éven át ebből csurgott ki az aromás ital. És most a gép bedöglött, hetek óta ereszti a vizet. Levitte a garázsba. Következett a körítés, lendületesen elgurult a hantagolyó. Búcsúzott a kávéfőzőtől, az ő „fegyverétől”, amivel elcsábította és foglyul ejtette a híres embereket. Imádták a habos, selymes, krémes adagokat. „Tavaly nyáron Moldova Gyuri volt itt, idén meg Baranyi Feri, amikor a városban tartott író-olvasó találkozót.” Az író akkor már halott volt, a költő rendezvénye meg elmaradt. Engem még értesítettek időben. Montaigne francia filozófus írta: „Az igazságnak és a hazugságnak egyforma az arculata.” Mióta ezt olvastam, nem dühöngök a kedves hantákon.