Fiktív reneszánsz szeánsz az Agórában (képgaléria, videó)

Erre már Giovanni Boccaccio is rájött, ahogyan a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad új produkciójából is kiderült. Boccaccio számos művével, így többek között a Dekameronnal görbe tükröt tartott az egyre jómódúbb, magáról sokszor túlidealizált képet sugárzó – mondjuk ki: álszent – polgárságnak. De nem bántóan, sértően. Nevetett is az Agóra nagytermének közönsége a Dekameron hetedik napi második novelláján. Főleg, mert nyugtázhatta: az ábrázolt faramuci alaphelyzet és a karakterek mit se változtak az évszázadok alatt. Shakespeare is szeretett odabökni becses közönségének, igaz, öniróniának sem volt híján. 

Minderre az egyik legjobb példa a Szentivánéji álom, azon belül is Pyramus és Thisbe jelenete. Az ősi, első ízben Ovidius által feldolgozott tragikus történet ugyanis a műben bohózattá alakul a túlbuzgó reneszánsz színházi társulat interpretációjában. Az irodalmi színpad tagjainak tökéletesen sikerült átadniuk a nézőtéren ülőknek Shakespeare – aki állítólag saját magának, egészen pontosan a Rómeó és Júliának adott fricskát a jelenettel – írói szándékait. Bár az I. Erzsébet korabeli színházban bevett szokás volt, hogy a női szerepeket is férfiak alakították, nyilván már akkor is viccesnek hatott, amikor a színész eljátszotta Thisbe kissé teátrális halálát. Most e nemes feladat Felföldi Gábornak jutott.

A hallgatóság figyelme akkor sem lankadt, amikor Francesco Petrarca, Giovanni Boccaccio, Janus Pannonius, Pierre de Ronsard, Miguel de Cervantes, William Shakespeare és Balassi Bálint ülte körül az asztalt, felolvasva ismert, az elmúlás és a szerelem tárgyában írt költeményeket. Az Arany János, Csorba Győző, Emőd György, Faludy György, Illyés Gyula, Mészöly Dezső, Radnóti Miklós, Révay József, Sárközi György, Szabolcsi Éva, Szabó Lőrinc, Vas István és Weöres Sándor fordította, a világirodalom gyöngyszemeinek számító műveket a reneszánsz nagyságainak bőrébe bújt Battyányi-Nagy Annamária, Börcsök Nikoletta, Fejes Réka, Szilágyi Anna, Burger Dóra, Márta Attila és Felföldi Gábor – aki egyben a szeánsz rendezője is volt – szólaltatta meg.

Az irodalmi színpad programjain sokszor előkerülnek a régi fotók. Ezúttal is így volt. Ezúttal a Pryamus és Thisbe-jelenet képeit láthattuk az elmúlt húsz évből. A szereposztás ugyan többször változott, de a lényeg, a játék öröme, a szépet-jót adni akarás tiszta szándéka változatlan maradt. A diavetítést Angelo Branduardi olasz népi énekes tanulságos, mégis játékosan kedves, a reneszánsz hangulathoz illő dala festette alá. A képek és a zene valósággal balzsamként hatottak az ember lelkére. Mint a bensőséges hangulatú Fiktív reneszánsz szeánsz minden perce.