Egy beteg kisfiúnak és a szaúdi hercegnek is muzsikáltak már

Úgy ismerik őket főleg a megyénkben, hogy Vass György és zenekara, illetve öt éve Veszprém Városi Cigányzenekar. Jóleső érzéssel beszélnek közönségük szeretetéről, az emberek megbecsüléséről.

- Zenész édesapám biztatására már ötévesen ott ültem a cimbalom mögött – idézi fel gyerekkorát a 61 éves Vass György otthonában, az egyik veszprémi toronyház nyolcadik emeleti lakásában. – Zalaszentgróton jártam délutánonként zeneiskolába, ahol hegedülni tanultam. Ezt az általánosban nem nézték jó szemmel, de, hogy miért, máig nem tudom. A gimnáziumot Füreden végeztem el, ahová a családom költözött. Tizenhét éves voltam, amikor Lendvai Lajos prímás meghívott a bandájába cimbalmozni a Baricska Csárdába. A szétszakadt nyugat- és keletnémet családok tagjai itt találkoztak a Balaton-parton, majd sokan közülük esténként nálunk mulatoztak. Akkoriban napi húsz busz is érkezett, több száz vendégnek kellett játszanunk 11-től majd’ éjfélig. Pár hónap alatt lefogytam húsz kilót, mert enni sem volt időnk. Mondta is aggódva a feleségem: „Gyuri, te meg fogsz halni...!”

Később Gyuri bácsihoz csatlakozott akkor 16 éves György és 15 éves András fia – ekkor már együtt játszottak a csopaki Malom Csárdában.

- Andrással úgy nőttem fel, hogy kiskorunk óta ebéd után és este cigányzenét hallgattunk magnóról – veszi át a szót a 39 éves György, aki 23 éve prímás, s ugyanennyi ideje vezeti a családi együttest.

- Szerettük Lakatos Sándor és Boross Lajos zenéjét, amit nem erőltettek ránk a szüleink. Az is tetszett, hogy édesapánk esténként fehér inget, fekete öltönyt vett fel, nyakkendőt kötött, úgy ment el a fellépéseire. A városban szerették, tisztelték, de ez ma is így van. Szóval, felnéztünk rá. Veszprémben, majd Budapesten a konzervatóriumban tanultam zenét. Olyan A kategóriás prímások voltak a magántanáraim, mint Ruha Rudolf és Jónás László. Itthon a kétszobás lakásban rengeteget gyakoroltunk az apánkkal. Néha átkopogtak a szomszédok, de csak azért, mert nem értették, miért kezdünk többször újra egy-egy számot, s miért nem zenélünk folyamatosan.

A rendszerváltás előtt szerződött le a lovasi Lovas Csárdához a háromtagú zenekar, ahol úgy húztak le 18 évet, hogy télen Bándon játszottak. Ez idő alatt őket és a csárdák konyhai személyzetét több külföldi városba is meghívták, ahol magyar napokat tartottak.

- Belgiumi, 16 évvel ez- előtti fellépésünk volt a legemlékezetesebbek egyike, ahol áthívtak a nagyteremből egy kisebbe játszani. Két test-őr jelenlétében egy elegánsan felöltözött kamasz fiú vacsorázott. Tizenöt perc zenélés után „valamit” a zsebembe csúsztatott. A koncert után derült ki, hogy 150 ezer forintnak megfelelő márkát kaptunk. Az átlagkereset akkor 40 ezer forint körül mozgott. Megtudtuk, a szaúdi hercegnek is muzsikáltunk aznap este. Megjegyzem, külföldön jól ismerik ezt a zenét, talán a 100 Tagú Cigányzenekarnak is köszönhetően. Nem felejtem el, amikor 15 év után Dallasból ismét hazalátogató honfitársainknak játszottunk Lovason. A már Amerikában született huszonéves lányok is sírtak a zenénkre. Vastapsot kaptunk pár évvel ezelőtt, amikor Veszprém város vendégül látta a testvérvárosi küldöttségeket a Koczor Pincészetben. Tőlünk magyaros zenét kértek, ám mi többek között a francia, német, finn vendégeknek kedveskedve egy-két saját számukat is előadtuk. Mindenkit meglepett a sokoldalúságunk. Mert, ha nem mondtam volna, népdalokat, operákat, operetteket, jazzt és persze klasszikus zenét is játszunk. Hogy hány százat ismerünk? Több ezret... Gyakran együtt énekelünk a vendégekkel, s ha kérnek, kapnak ráadást is a műsor-időn kívül.

A családfő, idősebb Vass György negyvenévi tapasztalattal a háta mögött hozzátette: igazán a magyar ember tud mulatni, mert jól ismeri a nótákat, s tudja, mennyit illik adni a zenésznek. Úgy vette észre, a fiatalabb nemzedék is vevő a zenéjükre, igaz, ők vacsora után elmennek a diszkóba. Sok helyen a fiatalok az esküvőn cigányzenét is kérnek, talán azért, mert ez manapság még ritkaságszámba megy. Lehet vele dicsekedni... A zenekar harmadik tagja, a 38 éves András nagybőgőn játszik, csak hétvégén áll be közéjük, ugyanis a fővárosban muzsikál a 100 Tagú Cigányzenekarban.

Vassékat számos önkormányzat évről évre meghívja a rendezvényeire – gardafesztivál, lecsófőző verseny, disznóvágás, libanapok -, emellett olyan felkéréseknek is eleget tesznek, mint amilyen a vörösiszap-katasztrófáról szóló megemlékezés volt a megyeszékhelyen. A vetített képekhez zenei aláfestést György adott hegedűn. A Schindler listája című film zenéje könnyeket csalt ki a hallgatóság szeméből.

Máskor beteg kisfiú javá- ra adtak jótékonysági koncertet, ahová nyolc vendégművészt hívtak maguk közé.

Mivel az egész család mé-lyen vallásos, többször lép-tek fel már templomokban is. Gazdag és magas színvonalú játékukért 2010-ben mind-hárman megkapták Veszprém város bronzérmét a cigány-zenei munkásságuk elismeréséül.

Ami az utánpótlást illeti: a Dózsavárosban élő György ötéves fia, Dominik pár hónapja kezdett el hegedűn gyakorolni. A tízéves Jázmin zongorán, a hatéves Csenge furulyán tanul.

A nagypapa nagyon büszke az unokáira. Talán kisgyermek önmagát látja viszont bennük.