A hálózati lét sokfélesége és a megismerés korlátai

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadásában idén jelent meg az Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok? című kötet. A rendszerváltozás óta sokakban felmerült, hogy az 1945 és 1990 között beszervezett hálózati személyek listáját nyilvánosságra kell hozni. Jogosnak gondolt kívánalom, hogy a politikai rendőrség korabeli tudatos kollaboránsait megismerje a közvélemény, de felvetődik a kérdés, milyen történeti források alapján ültethető valaki a nyilvánosság „szégyenpadjára”, és melyik fórum teheti ezt meg.

A könyv alapvető célja, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratokban ügynökként feltüntetett, több mint hetven véletlenszerűen kiválasztott ember példáján keresztül bemutassuk, annak eldöntése, ki minősül hálózati személynek, nem egyszerű, és sokszor nem lehet rá egyértelmű választ adni, hangsúlyoz-ta Kónyáné Kutrucz Katalin a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet által rendezett veszprémi könyvbemutatón. A kötet egyik szerzője beszélt a szigorúan titkos tisztekről, az ügynökökről, akiknek beszervezési nyilatkozatot kellett aláírni, jelenteniük kellett, fedőnevük volt. Véleménye szerint listát nyilvánosságra hozni „több szempontból őrültség”. Előfordult már, hogy a listán egy ismert ember neve szerepelt, akinek semmi köze nem volt az állambiztonsághoz (csak az ő neve volt azonos, anyja neve, születési időpontja nem).

A kötet másik szerzője, Petrikné Vámos Ida, a Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese példákat sorolt. Több csoportot hoztak létre: olyanokról, akik biztos, hogy ügynökök voltak és jelentettek, akikről vélelmezhető, hogy együttműködtek, akikről nem tudni pontosan és akik nem voltak ügynökök.