utánpótlást nevel - a jövőért dolgozik

2019.11.17. 07:00

Gyerekként a szánkópályán „edzett” – riportunk Kelemen Miklóssal

Három évtizeddel ezelőtt igazi futball-lázban égett a bakonyi megyeszékhely. A veszprémi labdarúgók felkerültek a legjobbak közé, az NB I-ben vitézkedtek, meccsenként nyolc-tízezer néző is ott tolongott az egyetemi stadionban, hogy lássa a kedvenceket.

Horváth Gábor

Remek játékosok alkották a csapatot, s érdekesség, közülük csupán egy akad, aki az 1980-as évek elejétől bő 10 éven át végig a keret tagja volt, mindig alapemberként.

Nemesleányfalu egy kicsiny település a Balaton-felvidék és a Bakony határán. Szerény, kedves hely, nem különleges, viszont bájos, hangulatos a környezet. Még Veszprém megyében is kevesen ismerik, de akik ismerik, rendkívül kedvelik.

Biztosan felmerül a kedves olvasóban a kérdés, hogy Nemesleányfalu és a veszprémi foci között mi az összefüggés? Elárulom: annyi, hogy ebből a faluból származik az egykori NB I-es Veszprém egyik alapembere, az a játékos, aki nem lett válogatott, országosan híres futballista, viszont alázatos, szerény, ugyanakkor harcos játékával főszerepet vállalt a veszprémi foci legeredményesebb és legérdekesebb időszakában. Az 1980-as évek elejétől az 1990-es évek derekáig – mondhatni, az aranykorszakban – senki sem játszott több meccset nála a megyeszékhely együttesében.

Kelemen Miklós szívesen emlékszik vissza a régi időkre, sok fantasztikus élmény érte a pályán és azon kívül Fotó: Pesthy Márton/Napló

Visszatérve Nemesleányfaluhoz, a Nagyvázsonyhoz tartozó falucska pár utcájával és néhány tucat házával nem különbözött azon helyektől, ahol az 1960-as, 70-es, 80-as években a gyerekek, fiatalok más elfoglaltság híján sportoltak, mozogtak, futballoztak a szabadidejükben.

Kelemen Miklóssal sem volt ez másként.

– Iskola után egész nap fociztunk, bújócskáztunk, játszottunk. Más világ volt, szegénység volt. Amit tudtunk, segítettünk a bátyámmal a szüleinknek dolgozni, emellett bőven volt szabadidőnk, amit tényleg mozgással, aktívan töltöttünk el. Lehet fura lesz, amit mondok, de a szánkózást külön kiemelném. Amennyi energiát mi abba beletettünk… Lecsúszás után fel a domboldalra és vissza, ugyanúgy tovább, semmi sem helyettesíti azt az „edzésformát”. Ott volt a fára mászás is, kiépített pályánk volt a Somosban, a régi leányfalusiak ismerik a helyet.

Hétvégente áhítattal néztem az akkor rendkívül gazdag vázsonyi futballéletet, figyeltem István bátyámat a pályán. Felnéztem rá, kellő motivációt kaptam tőle, én is szerettem volna arra a szintre eljutni – emlékezett vissza a korábbi labdarúgó, aki később még az NB I-es mezőnyben is kiemelkedett hihetetlen futómennyiségével és állóképességével. Ennek az állóképességnek az alapját pedig a nemesleányfalui szánkópályán, házudvaron, erdőn, mezőn, réten rakta le.

Az utánpótlásedző azért dolgozik, hogy egyszer újra legyen egy nagy csapat Veszprémben
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kelemen Miklós Nagyvázsonyban lett először igazolt játékos, majd egészen fiatalon (1978-ban, 17 évesen) a fővárosba, az Újpesthez került.

– Akkoriban hatalmas Újpest-drukker voltam, elmentem próbajátékra és bejött, felvettek a klubhoz. Végigjártam a ranglétrát, ifi III, ifi II, ifi I, majd jött a tartalékcsapat, ahol négy meccsen léptem pályára. Az NB I-es tartalékbajnokságot aztán 1980-ban sajnos megszüntették, így nem lett folytatás. Jól éreztem magam Újpesten, de a sors mást szánt nekem, és valószínűleg jó irányba terelt. Hajós József technikai vezető segítségével Veszprémbe igazoltam. A Bakony Vegyészből akkoriban sokan távoztak, s jöttünk mi, fiatalok. Másfél évre elvittek katonának, és amikor visszakerültem Veszprémbe, akkor kezdődött az igazi nagy korszak.

Jött az emlékezetes osztályozó, a Temesvári Tibor vezette csapat 1983-ban hihetetlen izgalmak után nyerte meg a Dunaújváros elleni párharcot, és ezzel kivívta az NB II-be kerülést. Már ekkor volt, hogy négy-ötezer szurkoló buzdította otthon az együttest, de az igazi őrület 1988-ban indult. Az akkor már Veszprémi SE néven szereplő alakulat megnyerte a másodosztályt és feljutott az NB I-be.

– Glázer Robi érkeztével érett össze igazán a csapatunk, jó korban voltunk és olyan focit játszottunk, amellyel megleptük az ellenfeleket.

Glázer Róbert edző taktikája a biztos védekezésen és a gyors kontrákon alapult. A sikeres védekezés után a bal lábas, bal oldali középpályás Kelemen Miklós gyakran kapta meg a kapustól a labdát, hogy megiramodva átküldje azt a jobb oldalra a szélvészgyors Rugovics Vendelnek. Az ilyen akciók sokszor végződtek veszprémi góllal.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Veszprémi SE 1988-ban játszotta első NB I-es bajnokiját, a gárda 8000 néző előtt 2-0-ra kikapott a Vasastól. A második fordulóban meglett az első élvonalbeli találat és siker (0-1 Zalaegerszegen), majd egy olyan meccs következett Siófokon, amely Kelemen Miklósnak különösen kedves és emlékezetes. A középpályás első gólját lőtte az NB I-ben, ez pedig pontot ért. (A meccs 1-1-re végződött, akkor még döntetlen után 11-esek következtek a bajnokikon, a büntetőpárbajt 4-2-re a vendégek nyerték.)

– Nem rúgtam sok gólt, de az mind szép volt – mosolygott a korábbi kiválóság, aki összesen hétszer volt eredményes az első ligában. A siófoki mindig eszébe jut, amikor a balatoniak pályája mellett viszi az útja.

A veszprémi alakulat újoncként 10. lett az NB I-ben, 1990-ben hatodik, 1991-ben ötödik helyet szerzett a legjobbak között. Kelemen Miklós szerint a sikeres csapatnak csupán egy titka akadt, ez pedig az egységesség. Nem voltak sztárok, kiemelkedő egyéniségek, ugyanakkor mindenki kiváló volt a maga posztján, és hozzá tudott tenni az eredményességhez. Nem szabad megfeledkezni a közönség támogatásáról, hihetetlen érdeklődés és szeretet övezte az együttest.

– Máig eszembe jut, amikor mentünk ki meccs előtt a játékoskijárón és meghallottam a morajlást, a szurkolók hangját, arra gondoltam, hogy itt minket ma senki nem fog megverni. Az ellenfelek nem is szerettek nálunk vendégeskedni. A pályán kívül is éreztük a kitüntetett figyelmet, minden második ember megállított az utcán. Ha nyertünk, ha veszítettünk, beszélgetni kellett, ez hozzátartozott a futballistaléthez akkor Veszprémben.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Sokat változott azóta a labdarúgóvilág (persze nem csak a bakonyi megyeszékhelyen), cikkünk főhőse kiemelte, szerinte az egyik legnagyobb különbség az, hogy az ő idejükben a fiatalok tudtak tanulni a rutinosabb játékosoktól. Ő Karsaitól, Onhausztól, Csongráditól és Baranyitól leste el a fortélyokat, korábban, az Újpestben Törőcsik mozdulatait nézte tátott szájjal. Ma már ez kevésbé jellemző, és legfőképp azért, mert véleménye szerint a magyar fiatalok nagyon kevés lehetőséget kapnak a legjobbak között. Pedig a sok játék fontos lenne számukra, ahogyan az egyéni képzés is, mert most inkább a csapatedzések vannak előtérben.

Visszatérve a múltra, Kelemen Miklós sosem kapott válogatott meghívót, eljátszott a gondolattal, milyen lenne címeres mezben, de nem bánkódott különösen amiatt, hogy ez kimaradt. Úgy gondolja, hogy abból a veszprémi csapatból bárki megállta volna a helyét a nemzeti együttesben.

A bakonyi megyeszékhely – máig megismételhetetlennek tűnő – aranykorában rengeteg fantasztikus élmény érte a futballszeretőket. Érdekesség, az egyik legemlékezetesebb mérkőzés nem egy győzelem, hanem egy hazai 4-4-es döntetlen volt a Videoton ellen. A székesfehérváriak 3-0-ra vezettek, a vége mégis iksz lett, Kelemen Miklós pedig bődületes nagy gólt lőtt (jobb lábbal!) a bal felsőbe. Ez 1991 őszén történt, ekkor már sajnos leszállóágban volt a csapat, amely az 1991/1992-es szezonban 12. lett, egy évvel később pedig búcsúzott az élvonaltól.

Összesen öt idényt töltött a Veszprém az NB I-ben. Kelemen Miklós játszotta a második legtöbb meccset ebben az időszakban az együttesben, neki 140 találkozója van, a másik alapembernek, a közelmúltban elhunyt kiváló hátvédnek, Csik Ferencnek 141.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Büszke vagyok rá, hogy minden edzőmnél játszottam, és tényleg alig hagytam ki mérkőzést. Maradtam a kiesés után is, szerepeltem még az NB II-ben, sőt az NB III-ban is, akkor már én voltam a csapatkapitány.

Kelemen Miklós végül két év ausztriai légióskodás után hagyott fel az aktív labdarúgással, de mivel „meg volt fertőzve”, nem volt kérdés, hogy a futballban marad. Dolgozott Veszprémben technikai vezetőként, a ma is működő utánpótlás egyesületnek pedig alapító tagja, és jelenleg is edzője.

– Sosem gondoltam, hogy valaha gyerekekkel fogok foglalkozni, de örülök, hogy így alakult. Értek a fiatalok nyelvén és van türelmem, azt gondolom, e nélkül nem is szabad utánpótlásedzőnek állni. Ami a felnőtteket illeti, bízom benne, hogy újra alakul majd egy nagy csapat Veszprémben. Építkezni kell, fokról fokra haladni, ezen dolgozunk mi is.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget