Négy játékos és a vezetőedző sem lehet ott

2019.12.07. 07:00

Újabb kőkemény feladat vár az FC Ajkára

Inkább fájdalmas, mint súlyos vereséget szenvedett az FC Ajka a labdarúgó NB II legutóbbi fordulójában. A Kis Károly vezetőedzőt még mindig nélkülözni kénytelen alakulatra kőkemény feladat vár a következő játéknapon.

Horváth Gábor

Fájdalmas vereséget szenvedett az FC Ajka a Békéscsaba ellen, holnap Győrben kellene javítani Fotó: Balogh Ákos/Napló

Fotó: Balogh Ákos/Napló

FC Ajka-Békéscsaba 1-4 – ez került az almanachokba a foci NB II 2019/2020-as idényének 19. fordulójához. A puszta eredmény – ahogyan sok esetben – azonban nem mutatja meg a meccs igazi mivoltát. A vendégek két gyors góllal kezdtek, ezután viszont a hazai csapat került fölénybe, és Soltész Dominik szép szabadrúgásával még az első félidőben szépített. Fordulás után ajkai fölény jellemezte a találkozót, azonban két súlyos sérülés, illetve egy piros lap keresztülhúzta a házigazda egyenlítési törekvéseit. Az előző idényben még Ajkán dolgozó Schindler Szabolcs vezette békéscsabaiak a 77. és a 93. percben is betaláltak a tíz emberre fogyatkozó ellenfelüknek.

Abszolút megérdemelt sikert aratott az alföldi csapat, amely határozott, agresszív futballt játszott, a különbség azonban – ahogyan mondani szokták – túlzó. Nem volt ez olyan súlyos vereség az Ajkának, mint ahogyan az az eredményből látszik, fájdalmas viszont igen, hiszen a három pont mellett három embert is veszítettek a Veszprém megyeiek. Görgényi Dávid és Csemer Gyula hónapokra kidőlt, míg a kiállított Nagy Erik eltiltás miatt nem lesz bevethető egy ideig.

Fájdalmas vereséget szenvedett az FC Ajka a Békéscsaba ellen, vasárnap Győrben kellene javítani Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Nyilván alapjaiban határozta meg a mérkőzést, hogy rossz döntéseink után az ellenfél már 2-0-ra vezetett a kilencedik percben – tekintett vissza kérésünkre Jeney Gyula, aki a betegségét követően egyelőre még a pihenőidejét töltő Kis Károlyt helyettesíti a kispadon. – Ezt követően sokkban kellett játszanunk, hiába jöttünk vissza a meccsbe, a két kényszerű csere kivégzett bennünket. Ezúttal rosszul jöttünk ki a meccs fordulópontjaiból, ilyen a foci, az alázatosan és szervezetten játszó Békéscsaba nyert.

Hogy mennyire egységes a Békéscsaba, az néhány nap múlva is megmutatkozott, hiszen a Schindler-alakulat kiejtette a Magyar Kupából az NB I listavezetőjét, a Ferencvárost.

Visszatérve az NB II-es küzdelmekre, az ajkaiakra újabb kemény feladat vár, vasárnap a Győr otthonában lép pályára a zöld-fehér együttes.

– Élőben néztük meg Pintér Csaba kollégámmal a győriek kupameccsét (az ETO FC hosszabbítást követően szenvedett vereséget az első ligás Mezőkövesdtől – a szerző.), láttuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Riválisunknál rutinos játékosok és tehetséges fiatalok alkotnak megfelelő elegyet, amely képes minőségi futballt produkálni. Mi most megpróbáljuk elrontani ezt a játékot, nem tudom, melyik arcát mutatja majd a csapatunk – fogalmazott Jeney Gyula, aki az említett trió mellett a remek formában lévő Soltészra sem számíthat, a fiatal középpályásnak ugyanis összegyűlt az öt sárga lapja.

Az Ajka a 17., a Győr a hatodik helyről várja a tavaszról előrehozott bajnokit (vasárnap, 13.00). A felek augusztusi meccsén 1-0-s vendégsiker született a Veszprém megyeiek stadionjában.

Érdekesség, hogy az ETO épp a héten váltott edzőt, Boér Gábor helyét Kondás Elemér vette át a kispadon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!