Labdarúgás

2023.08.17. 20:05

Veretlen csapat látogat Ajkára

Szombat este a veretlen, és még eddig négy forduló alatt gólt sem kapó Pécs utazik a múlt szezon bronzérmeséhez, az FC Ajkához.

Balogh Dávid

Szarkáék betalálnának a Pécsnek Fotó: Gyarmati László

Az egykor NB I-ben szereplő Baranya vármegyei együttes győzelemmel rajtolt az új bajnoki idényben, a nyitányon a Mosonmagyaróvárt verték meg hazai pályán Harsányi István találatával. A második fordulóban Siófokon vendégeskedtek, ahol szintén egy gól döntött a három pont sorsáról, akkor Svedyuk Alex volt a piros-feketék hőse. A harmadik játéknapon gól nélküli döntetlent játszottak a Kazincbarcikával Weitner Ádám tanítványai, majd most szerdán a hétközi fordulóban a múlt évben élvonalban szereplő Vasassal játszottak 0-0-t. Jelenleg a PMFC a 18 csapatos bajnokság 5. helyén áll 8 ponttal. A bakonyiak a Soroksárral nyitották a szezont, ahol 1-1-es végeredmény született, majd Jeney Gyula tanítványai a második fordulóban 2-0-s vereséget szenvedtek a Budafoki MTE otthonában. A harmadik játéknapon egy kiélezett mérkőzésen 0-0-s döntetlen született a Szeged ellen, majd a 4. fordulóban megszületett a zöld-fehérek első bajnoki győzelme, amit a Mosonmagyaróvár ellen arattak 2-0 arányban. Csizmadia Zoltánék jelenleg a tabella 11. helyét foglalják el 5 ponttal.

A baranyaiak komoly igazolásokat hajtottak végre a még mindig tartó átigazolási szezonban. Hadaró Valentin Kecskemétről, Hornyák Marcell Debrecenből, Gyurkits Gergő kölcsönben a Pakstól érkezett. Továbbá visszatért a klubhoz kölcsön után Vas Bence a Kozármislenyből, illetve Pejovics Danilo a Kecskeméttől. Távozók tekintetében hatan hagyták el az egykori NB I-es klubot.

Ajkán törekedett arra a vezetőség, hogy a csapat magja egyben maradjon, így nem látták szükségét a nagy átalakulásnak. Ennek megfelelően eddig három fiatal támadójátékossal erősítették a keretet. Babos Bence a Fehérvártól érkezett kölcsönbe a bakonyiakhoz, Borsos Filip az ETO Győrből tette át a székhelyét, illetve Antal Gábor Szolnokról érkezett. Emellett öten hagyták el az FC Ajka csapatát.

A két csapat 15. alkalommal nézhet farkasszemet egymással. Eddig a pécsiek örülhettek több alkalommal, ugyanis kilencszer győzték le az FC Ajkát. Az ajkaiak háromszor tudtak diadalmaskodni a pécsiek felett, és emellett kettő döntetlen született. A felek legutóbbi három találkozóján csupán egy gól döntött a három pont sorsáról. A mecseki csapat eddig 25-ször talált be a zöld-fehérek kapujába, míg az ajkaiak csak hétszer.

Az FC Ajka-Pécsi MFC bajnoki találkozó szombaton este 19 órakor kezdődik az Ajka Városi Sportcentrumban. A rendhagyó szombati játéknap oka, hogy vasárnap ünnepnap lesz.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!