Hírek

2010.05.25. 17:58

Két legyet egy csapásra - Utat építenek a kidobott gumiabroncsokból

Veszprém - Megtalálták az elhasznált gumiabroncsok eltüntetésének módját, a gumiőrleményt bitumenbe keverve javítani tudják az útburkolatok tulajdonságait.

Tremmer Tamás

Az iparilag fejlett államokban évente fejenként kilenc kilogramm hulladék gumiabroncs keletkezik. Becslések szerint az unió területén 5,5 millió tonna illegálisan lerakott gumiköpeny lehet. Magyarország körülbelül évi 45 ezer tonna gumi válik hulladékká, amivel úton-útfélen általában találkozunk is. Ezzel a mennyiséggel kezdeni kellene valamit.

A környezetvédelemre és a szilárdabb útburkolatra kínál megoldást a Vegyipari Kooperációs Kutatóközpont innovációja, a gumibitumen. A munkában a Pannon Egyetem, és a MOL Nyrt. szakemberei aktívan kivették a részüket. Dr. Holló András, a Mol-csoport termékfejlesztési kiemelt vezetője e témakörben a közelmúltban tartott előadást a balatonfüredi innovációs konferencián.

Az eljárás lényege, magyarázta a szakember, hogy az autógumikból granulátumot állítanak elő, és hozzákeverik a bitumenhez. Alapesetben a gumiőrlemény leülepszik a bitumenben, tárolásához speciális gépekre van szükség. Ennek megszüntetésére fejlesztették ki a kémiailag stabilizált gumibitument (KSGB), amit a MOL és Pannon Egyetem szabadalmaként jegyeztek be.

A gumibitumennel épített aszfaltutaknak számtalan az előnyük a hagyományos aszfaltokhoz képest: 30 százalékkal hosszabb élettartamúak, kisebb a fenntartási költség, szélesebb az alkalmazhatósági hőmérséklet intervalluma, csökken a közlekedési zaj, biztonságosabb a közlekedés. Az új eljárással olcsóbban lehet tartós, kátyúktól mentes utakat készíteni.

További előnyök: a KSGB a kőolaj-finomító bitumen modifikáló üzemében előállítható, nem szükséges új üzem építése, csak némi átalakítás. Lehet biztosítani az állandó termékminőséget, a hagyományos bitumenekhez hasonló viszkozitást. Az alkalmazott ülepedésgátló adalék javítja a tárolhatóságot, így nem szükséges az azonnali felhasználás. Az aszfaltkeverés és útépítés hasonlókörülmények között történhet, mint a hagyományos bitumeneknél. E megoldással kettős problémát orvosolhatunk, eltűnhetnek környezetünkből a kidobott gumiabroncsok, másrészt a kátyús útjaink javításához is kínálnak megfelelő anyagot.

A próbagyártáson már túlvannak, sikerrel. Eddig négy kísérleti útszakasz készült a gumibetonnal, három Veszprémben, egy Gyálon. Szlovákiában is kísérleteznek. A kereskedelmi bevezetése a közeljövőben várható.

Már a világháború előtt ismerték

A gumibitumen önmagában nem újdonság. Régóta ismerik, már a világháború előtt a pesti villamosvágányokat is ebbe fektették. Az Egyesült Államokban majd minden államában van ilyen útszakasz, több helyen gyártják jelenleg is, használják a sivatagos, és a hideg területeken egyaránt. Európában ugyancsak hódít, Portugáliában például 2007-ben kormányrendeletet fogadtak el a gumibitumen alkalmazásának elősegítésére. Hazánkban is nagy reményeket fűznek a felhasználásához. A zalai finomító volt a helyszíne a próbagyártásnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!