Hírek

2011.04.19. 19:21

Versenypályát terveznek Balatonfőkajár mellett

Balatonfőkajár - Munkahelyteremtés, illetve idegenforgalmi szempontból is jelentős lenne a térség számára az a négy kilométer hosszú versenypálya, amit a település közvetlen közelében szeretne felépíttetni egy külföldi befektető.

Halmos György

Forró Zsolt polgármester érdeklődésünkre elmondta: a befektető már  2004 óta tervezi a pálya felépítését, az engedélyeztetési folyamat igen hosszú időt vesz igénybe. Az építési engedély beadása előtt már csak a környezetvédelmi engedélyeztetési terv szakhatósági elfogadása van hátra, illetve a rendezési terv módosítása, amiről a testület hamarosan dönt, ugyanis  a tervtanács a múlt héten támogatta a terveket.

A leendő pálya évente két-három nagyobb márkakupának adna otthont, illetve tesztelésre vehetnék igénybe azt. Forró Zsolt elmondta, a tulajdonos azt is tervezi, hogy civilek is használhatják majd a pályát, természetesen szigorú szabályok között. A polgármester megemlítette, hogy az M7-es és a leendő M8-as autópálya, illetve az akarattyai leágazó által határolt területen lenne a pálya,  illetve a kiszolgáló létesítmények. A magánszemélyektől vásárolt ötvenhektáros területen a tulajdonos szállodát, konferenciaközpontot és sportcentrumot is szeretne felépíteni.
 
Amennyiben a pálya a szakhatóságoktól minden engedélyt megkap, akkor 2012  elején kezdődhetne az építkezés, és egy évvel később már üzemelhetne is. A beruházás, ami teljesen magánforrásból valósul meg körülbelül 50-100 helyinek adna munkát, többletbevételt jelentene az önkormányzatnak, illetve a térség is profitálhatna belőle, például versenyek idején a szálláskiadással. A környezetvédelmi engedélyeztetési folyamatba ügyfélként zöld szervezetek is bekapcsolódtak.  Mint a Klímabarát Települések Szövetsége tagjaként tisztában vagyunk azzal,  vannak hatásai egy ilyen  pályának a környezetre, ezért azt kértük a zöld szervezetektől, segítsenek abban, hogy ez egy mintaértékű, környezetbarát projekt legyen  - fogalmazott a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!