Tévéjegyzet - Vaktöltényekkel tüzelő ''nagyágyú''

Ráharapnak más híradók maradékára, és azt görgetik tovább. Az újra ringbe szálló, nagyágyú Bárdossal ugyanazokat a témákat látjuk, amik a levegőben vannak. Csakhogy ezeket másképp tálalják fel. Felmelegítik őket, de nem siklanak el felettük, mélyebb és szélesebb információk bemutatására törekednek.

Bogozgatnak, a részletekre is kíváncsiak, és ha kell, improvizálnak riportereik. Néha vágatlannak tűnik a leadott anyag, de ez a „természetesség” nem zavaró.Eléggé kockázatos persze az esti híradók közé beszorítva hírműsort csinálni és konferálni; ha lagymatag és csak az ismétlésekre támaszkodik, a nézők hamar elpártolnak. A Hír24 követhető iramú, nem sprinteket tesz, de pörgős és érdekfeszítő próbál lenni.

Az ötletes feldolgozások ellenére (hajléktalanok, diákalbérletek) azonban még nem igazán az. Ha egészben nézem a 24 percet, kissé szegényes. Nem az időjárást közlő mutatós hölgyeket hiányolom, de ha például a sportra is jutna legalább egy perc, máris színesedne a tartalom. Bárdos csőre töltve ül a stúdióban, amelynek háttérdíszlete olyan, mintha Nemo kapitány tengeralattjárójának, a Nautilusnak az ablakából néznénk a csodálatos óceánt. A végtelen és félelmetes Kozmoszt is odaképzelhetjük, ám a „nagyágyúban” egyelőre vaktöltény van, érezhető a lőporfüst, de a megrendítő durranás elmarad.

Bárdosnak a hosszú kihagyás után kissé még szokatlan ez a szerepkör, főleg akkor tapasztalható ez, amikor a meghívott vendéggel beszélget. Kérdései lényegre törők, de kapkodósak. A pártatlannak látszó Hír24 az érés, a sarjadás szakaszában tart, kis idő kell még, hogy kiforrott és feszes legyen. S ha lemond azokról a bulvársemmiségekről, amik frissen elemző riportjaik befogadásáról vonják el a figyelmünket, a vaktöltény automatikusan éles lőszerre cserélődik majd.