Külföld

2009.11.14. 05:46

Meghalt két kínai, aki korábban új influenza elleni oltást kapott

Napló - A kínai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy az ázsiai országban meghalt két olyan ember, akiket korábban beoltottak az új típusú influenza ellen. Ugyanakkor úgy tűnik, legalább az egyik halálesetnek nincs köze a védőoltáshoz.

MTI

A minisztérium honlapjára pénteken feltett közlemény szerint az egyik áldozat szívrohamban vesztette az életét, a másiknál viszont még el kell végezni a boncolást. 
A minisztériumi közlés szerint a szakértők lényegében kizárják azt a lehetőséget, hogy a szívrohamban elhunyt halálát a vakcina által kiváltott allergiás reakció okozta volna. De azért még várják a további laboratóriumi eredményeket. 
A közlemény tudatja, hogy Kínában eddig 13 millióan kapták meg az új típusú influenza ellen kifejlesztett védőoltást. Ez általában biztonságos, s a védőoltások beadása folytatódik - közölte a minisztérium. Egy korábbi bejelentés szerint a hatóságoknak az a célja, hogy még az év vége előtt 65 millió embert oltsanak be az új influenza elleni vakcinával.
Kína a világ országai közül elsőként kezdte meg szeptemberben a lakosság tömeges beoltását a H1N1 ellen kifejlesztett saját vakcinájával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!