Kultúra

2014.03.19. 13:30

A pápai gimnazisták nyertek

Zánka - Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a zánkai Egry József középiskolában a Focus on Britain elnevezésű, regionális angol nyelvi versenyt, amelyen idén nyolc intézmény tizenegy csapata vett részt.

Horváth Gábor

Az indulóknak ebben az évben is számos érdekes és különleges feladattal kellett megbirkózniuk a hagyományos megmérettetésen. Az ajkai, budapesti, pápai, csíkszeredai, veszprémi, zalaegerszegi és zánkai diákok a brit gasztronómia jellegzetességeibe ásták bele magukat, és naprakésznek kellett lenniük a Gyilkosság az Orient Expresszen című regényből is. Az előadások rendkívül találékonyak voltak, a résztvevők az ételkészítés mellett olykor megszemélyesítették, parodizálták napjaink brit sztárszakácsait, vagy Agatha Christie alapján krimisre vették a bemutató stílusát.

A hagyományos regionális angol nyelvi versenyen nyolc iskola tizenegy csapata vett részt Zánkán (Fotó: Egry iskola)

A háromtagú zsűri a pápai Petőfi Sándor Gimnázium csapatát (Horváth Dániel, Hunyadi-Nagy Eszter, Üveges Eszter, Withers John, felkészítő tanár: Bognár Anita) találta a legjobbnak, a második helyen a veszprémi Lovassy László Gimnázium (Dublecz Anett, Holub Eszter, Takács Tamara, Váradi Viktória, felkészítő tanár: Molnár Veronika) végzett, a harmadik helyen pedig a zalaegerszegi Zrinyi Miklós Gimnázium tanulói (Bakony Barbara, Demeter Adrienn Katalin, Fehér Zsófia, Fejes Petra, felkészítő tanár: Csík Enikő) zártak. A legjobbak értékes díjakban részesültek.

A házigazda zánkaiak (Erős Balázs, Mészáros Klaudia, Pádár Tamás, Reichardt Márk, felkészítő tanár: Szalay Katalin) ötödikek lettek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!