Kultúra

2015.01.13. 18:54

Galambos Ferenc az illúzió mestereiről

Budapest - Az illúzió mesterei című jótékony célú bűvész show az első nagyszabású ilyen esemény volt hazánkban. Azonban akkora érdeklődés kísérte, hogy rögtön két előadást kellett rendezni.

Tóth B. Zsuzsa

Minderről az öt előadó egyike, a mikromágia kategóriában világbajnoki harmadik helyezett, a tapolcai Galambos Ferenc beszélt lapunknak. A szakma képviselői és a rajongók által csak Galambos Fecóként hívott bűvésztől megtudtuk, hogy a MOM Kulturális Központban 1600 néző előtt mutatkozhatott be különleges műsorával.

Galambos Fecó, tapolcai bűvész volt az egyik résztvevője Az illúzió mesterei című jótékony célú bűvész shownak. Fecó a képen bal oldalt hátul látható. Fotó: archiv

- Ilyen méretű bűvészshow még nem volt hazánkban. A szervező vállalkozó, Vásárhelyi István amatőr bűvészként álmodta meg a rendezvényt, hogy életteret adjon a bűvészetnek. Csakis hazai illuzionistákat hívott meg, ugyanis bár Magyarországon nemzetközileg elismert bűvészek is vannak, az, hogy a bűvészetet népszerűvé tegyük, régóta várat magára. Így az ország legjobb illuzionistái által létrehozott egyedi műsor olyan élményben részesítette a közönséget, amilyenben még sohasem volt része. A világbajnok bűvész, Hajnóczy Soma mellett a show-ban fellépett a kézügyesség nagymestere, a legígéretesebb fiatal hazai tehetség, Kőhalmi Ferenc, valamint egyedi színpadi illúzióval a világbajnoki ezüst érmes Nagy Molnár Dávid. Sebastian és Krisztina pedig az Eötvös és a Richter cirkuszdinasztiák leszármazottai, a villámgyors átöltözés nagymesterei. Ők koronázták meg a kétórás előadást – sorolja Fecó, aki azzal a mikromágiás produkciójával rukkolt elő, amelyért a tizenegy évvel ezelőtti világbajnokságon bronzérmet kapott. Leporolta kissé a produkciót, új ötletekkel gazdagította. Rövid ujjú ingben, némán, zenei kíséret mellett vonultatta fel a bűvészet klasszikus elemeit. Játszott a pohárral és a golyókkal, a kártyalapokkal, pénzérmékkel. Előadta azt a gyöngyös számot is, amelyet a világon egyedül tőle láthat a közönség, majd ráadásként egy újabb kártyatrükköt mutatott be, lenyűgözve a hálás közönséget.

- Mivel a mikromágia kellékei meglehetősen kicsik, nagy jelentősége volt a profi technikának, a jó minőségű, mondhatom, világszínvonalú kivetítésnek – szögezi le Fecó, aki a semmiből elővarázsolt virágszálat ezúttal a rákos beteg gyermekeket segítő LáriFári Alapítvány meglepett elnökének, Hosszú Adriennek adta át. Az elnök asszony ott szembesült a ténnyel, hogy az előadások bevétele a rákbeteg gyerekek gyógyulását segíti.

- Az előadást követően az előcsarnokban nagyon sok gyerek keresett meg bennünket. Élmény volt látni, hogy mennyien próbálkoznak a bűvészettel, sajnos azonban csak autodidakta módon van rá lehetőségük. Bűvész képzés nincs Magyarországon. A műsor szervezői azonban azt tervezik, hogy hasonló előadásokkal járják az országot – mondta Fecó, aki maga is évtizedek óta azon dolgozik, hogy megszerettesse a közönséggel ezt a különleges műfajt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!