törvénysértés

2018.03.30. 16:19

Manipulálta a választókat az LMP-s politikus

Telefonos kampányában valótlanságokat állított fideszes riválisáról, Varga Mihályról az LMP képviselőjelöltje, Ungár Péter.

A Választási Bizottság szerint Ungár Péter megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – írta meg a Magyar Hírlap. A budapesti III. kerületi LMP-s képviselőjelölt kampányának részeként ismeretlenek közvélemény-kutatásnak álcázott telefonhívásokkal zaklatták a választókat, köztük olyanokat is, akik telefonszámuk kiadásához nem járultak hozzá. A kampányhívások során olyan kérdéseket tettek fel a kerület fideszes képviselőjelöltjéről, amelyek valótlan tényállításokat tartalmaztak. A Választási Bizottság csütörtöki határozatában Ungár Pétert elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértéstől.

A Fidesz korábban is Ungár Pétert sejtette a telefonhívások mögött, majd ennek tényét a politikus a múlt héten el is ismerte a HVG-nek, hozzátéve, hogy szerinte semmi kivetnivaló nincs a hívásokban, ezek a kampányának részét képezik. Egyúttal a telefonhívások szövegét is eljuttatta a hírportálnak.

A kérdésekben megfogalmazott valótlanságokat Varga Mihály kampányfőnöke a HVG-hez eljutatott helyreigazításában cáfolta, melyet a lap le is közölt. A Fidesz akkor feljelentést is tett az ellenzéki politikus ellen.

A feljelentés nyomán lefolytatott vizsgálatot követően 2018 március 29-i határozatában a Választási Bizottság is kimondta, a

„telefonhívásokban feltett kérdések valótlan tényállításokra hivatkoznak és nem tekinthetők véleménynyilvánításnak.”

Indoklásukban hozzátették, hogy a kampány során a választók felé bármilyen formában eljuttatott valótlan állítások sértik az esélyegyenlőség elvét. Ennek nyomán a 7 tagú testület 4 igen és 3 nem szavazat mellett Ungár Pétert eltiltotta a további jogsértéstől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában