Választás 2018

2018.03.24. 16:19

Vona szerint a kormány nyolc év után csak annyit tud mondani, hogy Soros

Felháborító, hogy a kormány nyolc év kormányzás után csak annyit tud mondani, hogy Soros György, és nem beszél arról, mi lett az egészségüggyel, az elvándorlással, az utak állapotával, a bérek helyzetével, az oktatással, az északkelet-magyarországi régióval - mondta a Jobbik elnöke szombaton Ózdon, a városi piac területén tartott fórumon.

Vona Gábor leszögezte, hogy a Jobbik-kormány első lépése az elszámoltatás lesz. Közölte: eltörlik a mentelmi jogot és az elévülési időt, vagyonosodási vizsgálatot vezetnek be, és román mintára felállítják a korrupcióellenes ügyészséget.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a Jobbik sem akar migrációt, nem bontják le a határzárat, amelyet ők javasoltak, és létrehozzák a határőrséget. Vona Gábor beszélt arról, hogy még annyi migránst sem engednek az országba, amennyit a Fidesz beengedett, és akikről nem tudni, hogy hol vannak.

„Húszezer embert kötvényeken keresztül telepített be a kormány (...), ennek a bűncselekménynek a kamatos felárát nem önökkel kell visszafizettetni, hanem azokkal, akik ezt az egész üzletágat kitalálták, és ebből zsírosra híztak. Őket kell elszámoltatni, nekik kell ezt a pénzt visszafizetni, és Magyarországra nem kell senkit betelepíteni” – mondta.

A pártelnök szerint a kormány cserbenhagyta a devizahiteleseket. Kitért arra is, hogy nem igazságos a nyugdíjrendszer sem, ezért a Jobbik az átlagos és átlag alatti nyugdíjakat nagyobb mértékben szeretné emelni, és biztosítanák, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek.

Vona Gábor hangoztatta: ahhoz, hogy programjukat el tudják kezdeni, kormányra kell kerülniük, ehhez pedig a magas részvétel a megoldás, mert a Fidesz másfél-kétmilliónyi támogatója el fog menni szavazni. Ne a Fidesz relatíve kisebb tábora döntsön, önöknek kell többen lenniük, akik kormányváltást akarnak – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában