Ausztria

2019.01.31. 19:55

A magukat kiskorúnak valló migránsok negyede hazudott életkoráról

2018-ban 488 kísérő nélküli fiatal fordult menekültstátusért Ausztriában, aki kiskorúnak vallotta magát. Közülük 288 idősebbnek tűnt, ezért velük kapcsolatban orvosi vizsgálatot kezdeményeztek – írta a Kronen Zeitung című napilap csütörtökön.

A szakértők szerint a vizsgált menedékkérők közül 112-ről kiderült, hogy valójában már nagykorú.

Az ügyben a belügyminiszter is megszólalt. Herbert Kickl azt mondta:

a menedékkérők azért vallották magukat kiskorúnak, hogy különféle előnyökhöz jussanak,

például a családegyesítés keretében később a családtagjaik is Európába jöhessenek. Hangsúlyozta ugyanakkor: épp ezt szeretnék megakadályozni az életkor megállapítására irányuló vizsgálatokkal.

Az ehhez hasonló ügyek felderítése jelentős feladatot ró a hivatalokra, annak ellenére is, hogy a 2018-as adatok szerint a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent a beadott menedékkérelmek száma Ausztriában – írta az osztrák lap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában