Járvány

2020.03.12. 11:34

Meggyógyult az első koronavírusos magyar

Kiengedték a japán karanténból azt a magyar állampolgárt, akit egy vesztegzár alá vont szállodahajón diagnosztizáltak a kórral.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videójában számolt be a koronavírus miatt külföldön karanténba került magyarokkal kapcsolatos legfrissebb hírekről.

„Összesítést készítettünk a külföldön karanténintézkedés alatt álló magyar személyekről. Vannak jó híreink és vannak új eseteink is.

Jó hír, hogy a korábban Németországban karanténintézkedés alá vont jogászhallgató hölgy elhagyhatta a karantént, és jó hír az is, hogy a korábban Japánban már hosszú hetekre karanténintézkedések alá vont három magyar tegnap, illetve a mai napon szintén elhagyhatja a karantént”

– számolt be a közösségi oldalán Szijjártó Péter.

A miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy vannak új esetek is: „Egy magyar állampolgár Vietnámban került karanténba, tekintettel arra, hogy egy fertőzött személlyel utazott együtt egy repülőgépen. Az Oaklandben kikötött óceánjáró hajó fedélzetén két magyar van. Természetesen velük is felvettük a kapcsolatot, mint ahogyan négy magyar állampolgár tartózkodik egy olyan maldív-szigeteki üdülőkomplexumban, melyet a helyi hatóságok vontak karanténintézkedések alá”- mondta Szijjártó Péter.

„Minden korlátozó intézkedés alá vont magyar állampolgárral külföldön természetesen haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot, tartjuk is a kapcsolatot és segítünk is nekik, amiben a szabályok engedik”

– zárta szavait a tárcavezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában