Péntektől megtelik a Tagore sétány: indul a Balatonfüredi Borhetek

Augusztus 6-án indul a balatoni borvidék legjobb nedűit felsorakoztató rendezvény, amely augusztus 29-ig tart. A hagyományoknak megfelelően a pavilonok között a legjobb helyet az év legjobb füredi borásza kapja, ezúttal az Arias Borászat. A gasztronómiai eseményt idén is koncertek kísérik.

likeBalaton.hu

20200807 Fotó: Balogh Ákos BA Veszprém Megyei NAPLÓ

Fotó: Balogh Ákos/ Napló

A sétányon felállított faházakban huszonnégy borász kínálja a borait, harminc fajtából származó, közel háromszázféle bor kóstolható. Idén Kálmán József, azaz az Arias Borászat lesz a főhelyen, amely tizenkét féle bort kínál a fesztiválon: a pécselyi Olaszrizling, a Sisegőre keresztelt gyöngyözőbor, és a kései szüretelésű Olaszrizling kiemelt figyelmet érdemel – írja a likeBalaton.hu.

A hagyományoknak megfelelően csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel.

A Kisfaludy Színpadon szinte minden nap jobbnál jobb zenekarok lépnek fel. Itt lesz például Kállay Saunders András, Heincz Gábor Biga, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band illetve zenél Füred nagy kedvence, a Fran Palermo is.

Tavaly is sokan látogattak ki Fotó: Balogh Ákos/ Napló

A gasztronómiai palettán a borászok mellett pecsenyesütők és néhány, a sétányra települt vendéglátóhely kínál ízletes falatokat, valamint kézművesek is árulják portékáikat.

A rendezvényen kizárólag palackozott borokat kínálnak, ezek minőségét többször is ellenőrzik majd a borhetek alatt. Borászatonként körülbelül 8-12 féle bort lehet kóstolni, az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok és rozék továbbra is nagy kedvencek, talán ezek lesznek az idei fesztivál slágerei, de a fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd.

Idén sincs egységár, egy deci bort fajtájától, évjáratától és borászattól függően 500 forinttól akár 700-900 forintért is kínálhatnak. A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva, a borokat pedig egyedi készítésű, talpán Balatonfüred feliratú, dombornyomásos kristálypoharakból lehet inni.

Az évente átlagosan kétszázezer látogatót vonzó fesztiválon hétvégenként nagyobb a tumultus, az augusztus 20-i tüzijáték idején pedig csúcsosodik a borrajongók tömege.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!