Raposka

2015.02.17. 20:48

101 porcelánbaba Raposkán

Raposka - A porcelánbaba ritkaságokból nyílt kiállításon több, mint száz értékes darabot láthatnak a látogatók.

Tóth B. Zsuzsa

A csabrendeki Nádasi Róbertné, Szilvi különleges babagyűjteményét most először mutatja be önálló tárlaton. Amint azt lapunknak elmondta, a több, mint száz babát 13 év alatt gyűjtötte.

- Az első mondhatnám, véletlenül talált rám. Egy barátnőm kínálta eladásra a babát, amelynek teste darabjaira tört. Összeragasztottam, de megtartottam, az lett az első a gyűjteményben. Onnantól nem volt megállás. Ócskapiacokon, lomisoknál vásároltam a babákat, de mindig csak azt, amelyik éppen kedvemre volt. Ugyanis az arcuk nagyon kifejező, emberi hangulatot tükröz mind – mondja Szilvi. A raposkai kiállításon a legkisebb, tíz centis babáitól a legnagyobb, fél méteresig ott van mind. Csecsemő és néger babák, alvók és nevetők. Különlegesek az illatosak, valamint jelentős értéket képviselnek a sorszámozottak.

A raposkai kultúros, Petrétei Krisztina is szívesen segédkezett a különleges kiállítás berendezésében (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

- Öt évvel ezelőtt az egyik babáért hatvan ezer forintot kínált egy gyűjtő, de nem adtam. A szívemhez nőtt mind. Szerencsére a családom is értékeli a gyűjteményt, három fiam velem örült a kiállításnak. Segítettek a babák szállításában, a férjem pedig számtalanszor ajándékba is babát adott nekem, ha vidéken járt, vagy névnapom volt – mondja Szilvi örömmel. Vallja, hogy saját sokszínűségét tükrözi a gyűjtemény, amelynek része sok bohóc figura. Azt mondja, igazán érdekesek, hiszen csak első pillantásra tűnnek vidámnak. A szeme soknak fájdalomról árulkodik. Szilvinek pedig jó szeme van ehhez, hiszen ápolóként dolgozik egy idős otthonban. Egyébként üvegcsiszoló a szakmája, de remek süteményeket is süt, akár egy lakodalomra valót. Igazi háziasszony. Gyermekkorában rengeteget babázott, aztán három fia született. Úgy érzi, ez mind összefügg a babák iránti rajongással. Mossa, keményíti, javítja az apró kis ruhákat, gondosan vitrinbe sorakoztatja valamennyit. Lassan már még egy szekrényre lesz szükség. Az sem kizárt, hogy idővel egy szobát kap a gyűjtemény és afféle házi múzeumot nyit a babák gondos gazdája. Addig is bárki megcsodálhatja a porcelánbabákat a raposkai kultúrházban február 28-ig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!